Az írás egy kotta. Vizuális kódrendszer: 2/3

K. P. J.: Vitt egyfajta népi konzervativizmust is, ha szabad ilyet mondani, hiszen Csoóri Sándor is ott jelent meg.

Sz. E.: Ez egy kicsit később volt. A ’70-es évek végén a folyamatos konfliktusok miatt majdnem megszűnt a lap. Azt tudták, hogy ha leváltják a főszerkesztőt, akkor föláll az egész szerkesztőség. Akkor ez egy nagy zsarolási potenciál volt, a botrányt nem vállalták még. Azt kértük, hogy mint a többi irodalmi-kulturális lapot, a KISZ-től vegyék el, mert ott betonfejű emberek ültek, és vigyenek át minket a kulturális minisztériumhoz. Ezt valahogy sikerült kiharcolnunk, pár hónap levegő volt akkor.

K. P. J.: Kulin Ferenc, Alexa Károly képviselték akkoriban ezt a lapot. Ők párttagok voltak és olyan emberek, akikben a párt megbízott. Ezek az emberek a szabad szellemet tudták képviselni.

Sz. E.: 1980-ig Veress Miklós volt a főszerkesztő. Ő is párttag volt, mind megbízható embernek számítottak. A fiatal, új irodalom törekvéseit rájuk lehetett bízni. Az ő szellemük nagyon progresszív volt, abszolút nyitottság volt a lapnál. A komplex művészeti szellemet leginkább Veress Miklós tudta képviselni. Ő volt a gyakorló költő. Amikor Veress Miklós már nem bírta tovább, Kulin Ferenc lett a főszerkesztő, aki erőteljesebben nyitott.

K. P. J.: A Mozgó világ az experimentális művészetnek is teret adott, ezt terjesztette is, sok vidéki városokba elmentetek. Ez a szellemiség személyes formában is terjedni tudott. Ebben az időben kezdesz el új utakat keresni magadnak? Mik voltak ezek és miért kezdődtek?

Sz. E.: Nem volt ez váltás, inkább következmény. Egyrészt még irodalmilag nem tudatos fejjel, gimnáziumi években experimentális színházat csináltunk. A ’60-as, ’70-es évek elején a Halász Péter színházával egy időben hasonló kísérleteket csináltunk. Amellett a zene nagyon fontos volt sokunk életében, zenéltünk is. Amikor az ember elkezdi irodalmi pályáját, akkor keres egy utat. Mikor elkezdtem rálépni az útra, 1981-ben jelent meg az első kötetem, akkor azt vettem észre, hogy amikor mondom a verseimet, akkor azok egészen mások. Akkoriban félig-meddig professzionálisan szavaltam.

K. P. J.: Ez mit jelent?

Sz. E.: Volt a gimnáziumban egy szavalókör, Balassi Bálint szavalókör, ahol sok ember megfordult. Az Egyetemi Színpadon éveken át műsorokat adtunk elő. Tanultuk a versmondást. Ha én mondom a verseket, másképp hangzik, a test is kezd ebben részt venni. Arra is rájöttem, hiszen zenéltem, színpadon voltam, akkor keressük meg a nyelvnek azt a rétegét, ami jobban szól. Egy vers nem csak felolvasás, hanem hangkompozíció, bátran el lehet szakadni az írásos anyagtól.

K. P. J.: Tudnánk ezt most illusztrálni? A Konnektor zenekarról beszéltél az előbb?

Sz. E.: Igen. A zenekart megalapítottuk a barátaimmal, Bernáth(y) Sándorral többek között. Akkor már tudatos volt a verset zenével párosítani.

Szkárosi Endre előadja egyik költeményét.

K. P. J.: Arra lennék kíváncsi, hogy tetten érhető az a fordulat, amikor te leírtál valami kellemesen csengő rímet és aztán váltasz? Amikor ebből kifordulsz és elkezdesz radikálisan másképp írni és gondolkodni, az megfogható?

Sz. E.: Nem. Azért nem, mert ez nem váltás, én úgy értelmezem a tapasztalatom szerint, hogy ez nem a nyelv váltása, hanem a különböző hangok tágítása. Írtam dalszövegeket, verseket is, hagyományosan, viszont ezt a szövegnyelvet ki lehet nyitni a hang és a gesztus felé. A Merülő Monró című kötetemben a vizualitástól a szövegrendezésig, a hagyományos versekig minden van, de egységként működik. Ha ez egy lemezen van, akkor bár hangban van, a lemez szöveganyaga is értéket hordoz. Van a kezünkben egy tárgy, ami mégis kinéz valahogy és érdekes, és ott a hang. A könyvben meg nincs hang, se mozgókép. Az anyag meghatározza a nyelvi regisztert, amin lehet beszélni. Mindig abban a térben gyakorlok költészetet, amiben vagyok, a kontextustól függően. Esetleg egy gesztusverset megmutathatok.

K. P. J.: Persze, de én hoztam valamit. Kiosztanám a közönségnek, és az a kérdés, hogy el lehet-e mondani ezt a verset?

Sz. E.: El lehet mondani. Ez egy nagyon egyszerű dolog. Ebben két hang van. Az egyik szólam egyetlen szóból áll. Ennek van egy nagyon realista élménye. Egyetem után elvittek újra katonának. A katonaságban volt valami probléma és fogdába zártak. Ez egy nagy élmény volt, ez csapódott le egy szövegben.

K. P. J.: Miért van szüksége egy költőnek nyelven túli kiegészítő eszközökre? Kiegészítő eszköz a kép, a mozgás, a hang, vagy egyenértékű a szöveggel?

Sz. E.: Egy másik útja ugyanannak a tapasztalatnak. Futurista deklamáció. Marinetti, a futurizmus vezéralakja kezdte el nemcsak az elméletet, hanem a gyakorlatot is. Saját maga által leírt verseket elkezdte szavalni, ez lett a deklamáció, színpadi dolgot csinált a versekből más hangokat hozzáadva. Ez több volt, mint a szöveg interpretációja. Ez olyan műfaj, amely szövegileg azonos a leírttal, mégis kinyílik egy másik térben. A nyelvből jönnek ezek a tapasztalatok. Például a zeneszerzőknek meg a nyelv jön be, a hangon keresztül.