Rózsavér titka és az irodalmi deszant

„Amikor azt mondom magamról: költő vagyok, az úgy értendő: szabad embernek szeretném tudni magam” – fogalmaz interjúalanyunk. Kinde Annamária Nagyváradon született 1956-ban. Brassóban szerzett erdőmérnöki diplomát 1982-ben. 1990-től dolgozik a romániai magyar sajtóban, 1997-től 2002-ig a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumot igazgatta. Hat verseskönyve és egy műfordításkötete jelent meg eddig, a legutóbbi, a Rózsavér az AB-ART Kiadó és a Várad kulturális folyóirat közös kiadásában. Jelenleg a Várad kulturális folyóirat és az Erdélyi Riport kéthetilap szerkesztője. Beszélgetésünkben költői pályájára, legutóbbi kötetére, a nagyváradi irodalmi életre és egy készülőben lévő irodalmi csoportosulásra reflektáltunk.

Varga Melinda: Erdőmérnök, költő, újságíró, tanár, irodalmifolyóirat-szerkesztő. Melyiket tekinted hivatásodnak?

Kinde Annamária: Az a hivatásom, hogy saját magam legyek. Ehhez hozzátartozott, illetve hozzásegített az életem egy bizonyos szakaszában az erdőmérnöki munka. Verset írni sokáig a szabadság területe volt. Amikor azt mondom magamról: költő vagyok, az úgy értendő: szabad embernek szeretném tudni magam. Tanítani szükségszerűvé vált egy adott pillanatban. Murphy egyik törvényében az áll: aki tudja, csinálja, aki nem tudja csinálni, az tanítja. Így kezdtem kommunikációt tanítani az Ady Endre Sajtókollégiumban, Nagyváradon.

A folyóirat-szerkesztés kezdetben vágyott státus volt. Mára munka lett belőle, amiért fizetést adnak, amiből számlákat lehet fizetni.

V. M.: A költészet szabadságot jelent számodra, a folyóirat-szerkesztés megélhetést, a kettő segíti, kiegészíti egymást valamilyen szinten?

K. A.: Nem, semmi köze a kettőnek egymáshoz, úgy érzem. Bár az, hogy a Várad folyóirat főszerkesztője, Szűcs László is költő, akivel már több mint húsz éve barátok vagyunk, nyilván hozza magával az olyan helyzeteket, amikor a kettő összefonódni látszik.

V. M.: 1996-ban jelent meg az első versesköteted. Valójában a költői pályád sokkal hamarabb elkezdődött. Miért váratott magára ilyen sokat az első publikálás?

K. A.: Kamaszkoromban, amikor írni kezdtem, Nagyváradon működött egy nagyon erős műhely, az Ady Endre Irodalmi Kör. Ott az emberek nem igazán voltak vevők arra, amit én írtam.

Annyira nem, hogy ’76 és ’82 között gyakorlatilag nem is írtam verset, csak dalszövegeket.

Az Igaz Szóban publikáltam először, Székely Jánossal leveleztünk, ami nagy élmény maradt. Csíkszeredában laktam, amikor az Alapművelet antológia készült, ez az antológia volt a saját kötet előszobája, ’85-ben jelent meg. ’88-at írtunk, mire összeraktam a könyvemet. Le is adtam annak rendje és módja szerint a Kriterionnak, a Forrás sorozatot ők kezelték akkoriban. ’91-ben kaptam tőlük egy levelet, hogy most fontosabb dolguk van, mint ezt kiadni.

Azután elment a kézirat Magyarországra, Szőcs Géza írt hozzá ajánlást.

’94-ben felhívott Gálfalvi György, már a Mentor képviseletében, hogy hol vannak a verseim. Úgy kellett Magyarországról visszakérnem a kéziratot. Így jelent meg ’96-ban ugyanaz a kötet, ami gyakorlatilag már ’90-ben megjelenhetett volna.

V. M.: Mi történt a dalszövegírással, még most is folytatod?

K. A.: Temesváron működött a ’70-es évek végén Csutak István zenekara, a Garabonciás. Nekik írtam szövegeket. Meg is jelent egy Electrecord nagylemez, ha tudja még valaki, hogy miről beszélek. Most is írok dalszövegeket, ritkábban ugyan, de van egy adósságom, egy musical- vagy rockopera-tervem, amit valamikor még meg kell írnom. A dalszövegírásnak később annyi lett a hozadéka, hogy nagyokat hahotáztam, amikor a kritikusok a verseim dalszerűségét dicsérték.

V. M.: Van mestered?

K. A.: Király Lászlót tekintem annak.

V. M.: Kiket olvasol szívesen, köztük milyen kortársakat?

K. A.: Most éppen Kemény Istvánt. A hazaiak közül Király Zoltán tavaly megjelent gyűjteményes kötete, a Férfifiók áll közel a szívemhez.

Nagy élmény volt annak idején Parti Nagy Lajos és minden, ami Háy János.

Nyilván sokáig olvastam és olvasok most is tudatosan költőket. Nem csak magyarokat. Románokat fordítok is. De már nincsenek igazán kedvenceim. A versben arra próbálok összpontosítani, amit nekem kell megírnom.

V. M.: A Rózsavér legújabb köteted; régi és új verseidet tartalmazza. Elmondható, hogy összegzi eddigi költészetedet, egyfajta ars poetica?

K. A.: Semmi esetre sem ars poetica. Egy válogatás, beszámoló egyfajta útról. Minden eddigi kötetemben többfelé mentem egyszerre, s most úgy gondoltam, nem biztos, hogy ez szerencsés a befogadó szempontjából. Ezért ebben a könyvben egyetlen szálra fűzve sorakoznak a versek. Fogalmazzunk úgy: a Rózsavér az egyik arcom.

V. M.: A könyv alapmotívuma a rózsa. Miért pont rózsa?

K. A.: Mert a rózsa: titok.

Júniusban születtem, a születésnapomra mindig kaptam egy-egy rózsacsokrot.

Titokcsokrokat. A Rózsavér: titkokból fűzött gyöngysor.

És persze egy nagy közhely is a rózsa. Otthonos fogalom. Ha kimondom: rózsa, mindenki úgy érzi, tudja, hogy miről beszélek.