Én vagyok a magam tartaléka: 2/2

 

Amikor huszonévesen elkezdtem az életemet, akkor nem kellett arra gondolni, vagy legalábbis a buták, mint én, nem gondoltak arra, hogy majd 60-70 éves leszek és gyűjtsek javakat. Van egy autóm, négy gyerekem, a negyedik feleségem lakásában lakom. Nincsenek tartalékaim. Én vagyok a magam tartaléka, ami hamar el tud fogyni. Minden jel arra mutat, senki sem bánná nálunk, ha én mint tartalék elfogynék. A kultúra nem fontos. Az lenne fontos, hogy marhaságokat beszéljünk, azért biztos, lehet jó pénzt kapni. Okvetlen fontos kinyalni bizonyos seggeket, akkor megint lenne lehetőség látszani, beszélni, dolgozni. Nem erényként, hibaként említem, ezek nekem nem sikerülnek. Igyekeznék néha, de valahogy benn marad a nyelvem. Ez nem helyes viselkedés. Igazából a butaságtól félek. Egyre butább az ország, amiben élek, egyre több benne a sötétség.

 

Forgatókönyvírást tanítok az egyetemen, és látom a mozdíthatatlan sötétséget. Nagy a nyomás az országon, nagyon kevés a pénz, és ilyenkor egymás ellen fordulnak azok is, akiknek semmi bajuk nem volt egymással. Ez egyre csúnyább.

 

S. J. Azt mondod, a fiatalok körében is tapasztalod a sötétséget. Ez annál is meglepőbb, mivel drámaírást oktattál, forgatókönyvírást tanítasz.

 

H. P. Tapasztaltam, számos fiatal korlátozott szabadsággal gondolkodik. Egyik fiú, a félévi vizsgára, édesen, tehetségesen feldolgozott két jelenetet a Christopher Moore nevű angolszász szerző Beef evangéliuma című tréfás regényéből. Ebben Jézus gyerekkorát kell megírni evangéliumban, mert az hiányzik. Ebből két kedves, ironikus jelenetet fogalmazott. Mire egy kislány azt mondta, ezt a szerzőt ő mélyen gyűlöli, mert megbántja őt. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy először is nem mondjuk arra, amit nem ismerünk, hogy gyűlöljük. Ebből zsidókat megégetnek, cigányokat agyonlőnek, kékszeműeket félreállítanak. Vedd ki a könyvtárból a könyvet, olvasd el, és mondd el a véleményedet. De ne előre mondd, hogy gyűlölöd, hogy mélyen megaláz, megbánt téged a vallásos érzelmeidben. Senki nem akar téged megbántani. A kislány összepakolt és kijelentette, hogy ezt az órát többé nem látogatja. Engem mélyen megrázott ez a történet. Talán ez így nem általános, de egyre inkább ilyen szélsőséges ostobaságokkal van tele a környezetem.

 

S. J. Bogárvérrel című legújabb regényedről azt írják, hogy a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb könyve. A honlapodon megjelent részletből ítélve a főszereplő egy roppant érdekes figura, akiről két ember jutott eszembe: a Dustin Hoffman alakította Esőember, és Quasimodo. Ugyanakkor azt írják róla, hogy ez a figura III/III-as is, meg kém is, meg középkorban él, de mégsem a középkorban. Ki ez a fickó, aki bogárvérrel írja a történelmet?

 

H. P. Egy lehetséges ifjúkori alteregóm. Csúnya, félárva, szerencsétlen kölyök, aki nagyon igyekszik. Velem szemben neki van egy fantasztikus tulajdonsága: szivacsból van az agya, mindent megjegyez, amit hall. A korszak, amelyben meglehetős történelmi hűséggel próbáltam a történetet elhelyezni, az újkor hajnala, amikor elementáris változás megy végbe Európában. Nem véletlen, hogy pár évtizeddel később Luther színre lépésével az egész katolikus mindenség rettenetes ütéssorozatot kell hogy kiálljon. Az én elgondolásom szerint az történik, hogy a nyomtatás megjelenése, Amerika felfedezése, a nemzetközivé válás miatt hatalmasat nyílik a világ, és a korábbinál sokkal több embernek adódik meg a személyes sors lehetősége. Ahogy képzelem, vagy ahogy tanultam, a kettőt már nem tudom elválasztani, nekem az a dolgom, hogy itt, ahová születtem, és azzal a munkával, ami adódott nekem, a teremtést szolgáljam, és Isten nagyobb dicsőségét hirdessem. Ettől a pillanattól, mondjuk, az 1500 körüli évtizedektől kezdve, egyre több ember előtt nyílik meg a lehetőség arra, hogy valamit akarjon, hogy létezhet, hogy nem biztos, hogy azt kell csinálnia, mint az apjának és nagyapjának. Újfajta emberekre lesz hirtelen szükség, akik két-háromszáz évvel ezelőtt nem voltak ilyen számban. Ki az, aki elutazik egy másik földrészre, és el tudja vezetni a hajóját: a hajós szakember. A hajón ne törjön ki zendülés: értsen az emberekhez. Ott foglaljon el valamit, térképezze fel, szervezzen kolóniát: legyen térképész, tudjon megszervezni egy közösséget. Legalább szervezőként vegyen részt az őslakosok térítésében, és tartsa fenn a hihetetlen távolságban működő hatalmi információs csatornát. Legyen egyszerre katona, hívő ember, kereskedő és sok minden más. Ez a mozgékonyabb világ az én kis hősömnek is megmutatja magát, s ő azt mondja: akkor én mire születtem. Minden valamirevaló irodalom, vagy amit én szeretek, csak erről szól: mi a bánatnak vagyok én itt? Ki vagyok én, milyen lehetőségeim vannak, és valaki mondja meg, hogy úgy van. Nagyon irigylem Csontváry Kosztka Tivadart, akinek megszólalt a hang és azt mondta, te leszel a világ legnagyobb plein air festője, nagyobb Raffaelnél. Akkor ez a hihetetlen ember húsz év alatt megteremti a körülményeit annak, hogy a világ legnagyobb napút festője legyen. Azonnal, megszállottként tudta, neki az a dolga, hogy menjen cédrust festeni Libanonba. Én nagyon vágynék arra, hogy legyen egy istenség, vagy egy piedesztálon álló nagy mester, aki elmondja, hogy Péter, ez jó, Péter, ez nem jó. Én gyűlölöm a szabadságot. A szabadságnál nagyobb ütést nem kaphatott az emberiség. A szabadságnál nincs rémületesebb. Sokkal jobb volna, ha valaki megmondaná, mi a feladatunk, amit a legjobban kell elvégezzünk. A szabadság borzalmas, csak a semmivel találkozunk, és ez nagyon megrázó.

 

S. J. Azt mondod, gyűlölöd a szabadságot. Az egész életed során szabad voltál, azt tettél, amit akartál, senkinek nem hajtasz fejet, senki nem mondja meg neked, mit csinálj.

 

H. P. De én ezt csapásként élem meg, sokkal boldogabb lennék, ha nem volnék szabad, nem kellene naponta válogatni a lehetőségek között. Én nem érek erre rá. Nagyon szeretném, ha valaki megmondaná, tessék kilincseket gyártani, olyan kilincset, ami a legjobb a világon… és én legyártanám a világ legjobb kilincsét.

 

S. J. Mit kezd az író, a rendező ezzel a nemszeretem szabadsággal?

 

H. P. Az nagyon édes játék, amikor a saját darabomat rendezem. Ekkor nagyon sajnálom az írót, mert semmilyen beleszólási lehetősége nincs a továbbiakban, halálosan precízen, komolyan és elfogulatlanul kezelem a szerző szövegét. A skizofréniának ez az állapota egyszerűen remek.

 

(Erdélyi Riport, 2012/1.)