Ma már nem „költeni” kell, a fontos a megfigyelés, irja előszavában Joseph Roth. S nem is akarja regénynek nevezni irását. „Riport” az ami ma kell, tárgyilagos beszámoló arról, ami van. S ilyen „neusachlich” stílusban mondja el Roth egy osztrák tiszt életregényét, aki orosz fogságba kerül, harcol a bolsevisták mellett, sok viszontagság után Franciaországba menekül s harcok és csalódások után megérkezik a teljes semmi elé. Mindent átélni – ez a regény mottója – annyi, mint mindent leálcázni. Minden maszkot visel, meg a forradalom is. S Roth egyformán leszedi az álarcot a polgári és a bolsevista világról. Hátborzongatón éles szemmel lát át az álarcokon s találó, könyörtelen, néha csaknem gonosz iróniával szedi szét őket. Viszont a leálcázás után azt találja, hogy az élet álarc nélkül mit sem ér. Ha az ember mindenen átlátott, ekkor az ember a semmibe néz.

Ez a tragikus ellentmondása minden harcnak az álarcok ellen, a romantika ellen: hogy ez a harc csak a harcot magát ismeri, de célja nincs. Az álarc elől való menekülés öniróniája, hogy ez a menekülés végnélkül való. A tárgyilagosság, a magát becsapni nem hagyó valóság-érzék, a józanság nem ad végső megoldást. Ellenkezőleg: a valóság rideg és érdektelen, meleget és érdekességet csak a csalás, játék, álarc ad hozzá.

Ezt Roth nem művészi alkotással fejezi ki. Hiszen nem akar regényt írni, hanem riportot adni. De a sorok közül ez áramlik elő. Megoldhatatlan problémája kicsiben visszatükröződik könyvében: egy száraz riport álarcát viseli s mégis olyat akar elmondani, ami egy riport lehetőségein túlmegy. Csak megfigyelést akar visszaadni, mégis megfigyelését mindig egy általános érvényű igazság művészi víziójává szélesiti ki. Így lesz a riportszerüség maga is megint maszkjává egy művészi alkotásnak s a menekülés a művészettől a riporthoz megint egy menekülés, amelynek nincsen vége.

„Aki Istent egy bizonyos formában keresi, megtalálja ezt a formát, de nem istent magát, ahogyan van.” Meister Echehart bölcs szavainak az ad tra gikus mélységet, hogy az emberi meg ismerés – az egy misztikus élménytől eltekintve – nem tud el lenni valami lyen forma nélkül, tehát mindig csak a formát találja meg, soha a lényeget, mindig egy maszkot tehát, soha az őszinte valóságot. Az önmagával szem ben becsületes értelem tragikus elve szettségeinek e dilemmáját hozza ele ven kifejezésre Rothnak épen ezért ol vasásra érdemes könyve. (m. é.)

*Joseph Roth: Die Flucht ohne Ende. München: Verlag Kurt Wolf.