Macskaszoros: 4/4

 

 

Harry, most Antonio, sorozatgyilkos, a halálraítéltek folyosóján.

 

Antonio: Ma újból meg fogok halni. A félelmem elszállt azzal, hogy anyám reggel megáldott. Ő az egyetlen a családból, aki meglátogat. Kezdettől fogva hívő volt. Én nem. Nem azért, mert… Ma szerda van… Minden Északon kezdődött, most hét éve. Pedofil vagyok, sorozatgyilkos, kábítószerfüggő. Egy nagy semmi. Én magam vagyok a semmi. Ennek a folyosónak a végén vár rám a nyaktiló. Mi is, mai elítéltek, ugyanúgy becézzük, mint a hajdaniak, úgy hívjuk: macskaszoros. Mivel minden Északon kezdődött, most hét éve, térjünk vissza ahhoz a szintén szerdai naphoz. Akkor öltem meg Frederiket. A kedvenc diákomat. Csak tizenhat éves volt. Édesanyám, aki olyan erősen hisz, könyörgött nekem reggel, hogy higgyek én is, legalább egyetlen percig, mielőtt betenném a fejem a szorosba. Frederik dühösen kiabált rám: mától kezdve gyűlöllek! Túl fiatal volt a gyűlölethez, túlságosan fiatal volt a szeretethez. Attól a naptól kezdve az életem minden pillanatát a semmi és a halál itatta át. Kétségbeesetten akartam más lenni, kétségbeesetten akartam volna hinni. Ma meghalok. És az én édesanyám, aki tudja, hogy én ilyen vagyok, anélkül, hogy más tudnék lenni, szeret engem. Ma, amikor beteszem a fejem a macskaszorosba, egy percet őmiatta… Higgyek?

 

 

Paul, most Jack, hóhér.

 

Jack: Egész éjjel hánykolódott. Csak reggel, miután elment az anyja, akkor nyugodott le és evett egy kicsit. Egy olyan tapasztalt, öreg hóhérnak, mint én, akit kísért a félbeszakított gyilkos sorsok sokasága, ezt is úgy kellett széttaposnom, mint egy legyet, bármiféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Tegnap itt voltak a megölt áldozatok rokonai és azt ordították: te gyilkos, amikor odaérsz túlra, mondd meg az ítélő bírádnak, bárki is legyen az, hogy mi nem bocsátottunk meg neked. A te halálod semmi a mi számunkra. Ami még az éjjelből  hátravolt, azalatt én hánykolódtam. Hogyhogy, az ő halála semmi nektek? Ez a szörnyű gyilkos fizetni fog. És meghasadt lelke két ellenkező helyre fog szétszóródni. Egyik rész a végtelenbe, a másik a semmibe. S hogy újból egyesüljenek, az örökre lehetetlen marad. Bele fogok nézni az ijedt tekintetébe, még egyszer, utoljára. Aztán megmondom majd az anyjának, hogy egyetlen pillanatig hitt. Ő szereti, pedig tudja, hogy milyen, s hogy nem tud másmilyenné lenni. Hisz és tudja, hogy az, akiben ő hisz, valamilyen céllal ilyennek teremtette a fiát. Egy hóhér, aki filozofál. Egy filozófus hóhér. Jó lett volna, ha időben nyugdíjba megyek. Én vagyok az utolsó, nincs utódom… Az elődeim közül valaki nyakazta le a királyt. Költők, kereskedők, tudósok, papok, kurvák… Nemzedékek óta az én családom tagjai csinálnak rendet, nemzedékek óta vágjuk le a fejeket. Kéz a kézben vagyunk az állammal. Egész éjjel hánykolódott…

 

 

Harry és Paul az átjáróban.

 

Paul: Elfáradtam, itt maradok.

Harry: Ki kell mennünk.

Paul: A magad nevében beszélj.

Harry: Ki kell, nem azért, mert én mondom, ez világos.

Paul: Nem megyek ki, nagyon jó itt nekem.

Harry: Megbolondultál?

Paul: Megbolondultam? Nézz magadra. Szánalmas.

Harry: Én is szánakozhatnék, de azt mondom neked, hogy valami fontos készül, számunkra valami nagyszerű.

Paul: Számunkra, számunkra… Nem létezik semmiféle mi.

Harry: Mintha te vesztetted volna el a fejed, nem én.

Paul: A te fejed nagyon is jól áll ott, a helyén.

Harry: Igazán? Úgy volna? (Fityiszt mutat a kezével).

Paul: Neked.

Harry: Nem, neked.

Paul: Dehogy.

Harry: Ilyennek akarlak látni. Ilyen az én útitársam. Igazad van, a fejem a helyén.

Paul: Utazás a francba. Helyben járunk, egy helyben forgolódunk. Nem megyek ki.

Harry: Miért?

Paul: Nem akarok.

Harry: Mi?

Paul: Hülye vagy? Semmi…

Harry: Nem?

Paul: Menj az anyádba.

Harry: Mi jött rád?

Paul: Sok.

Harry: Tegnap még kíváncsi voltál.

Paul: Tegnap? Honnan tudod, hogy tegnap az tegnap volt és nem holnap vagy ma?

Harry: Tudom, beszéltünk valamit egy csomóról.

Paul: Mi soha nem beszéltünk csomókról.

Harry: Ne játszd az eszed. Egyre azt ismételgetted, hogy minden ablak zárva volt.

Paul: Megőrülök itt veled. Látsz te valahol ablakot?

Harry: Gyere, keressük meg inkább a kijáratot.

Paul: Keresd meg egyedül, nagyokos. Hagyjál békén.

Harry: Egy lépést sem teszek nélküled.

Paul: Együtt jöttünk?

Harry: Jó kérdés.

Paul: Már itt találtalak. A felfújt és logikátlan válaszoddal fogadtál. Azt mondtad nekem, hogy: látod, újból meghalsz.

Harry: Már itt voltál, amikor bejöttem és megmondtam neked az igazat. Zavar az igazság?

Paul: Te nem fogsz meghalni?

Harry: Meghalok én is. Remélem, nem veled együtt.

Paul: Csinálj, amit akarsz.

Harry: Légy nyugodt, azt csinálom.

Paul: Nem megyek ki.

Harry: Nincs más lehetőség.

Paul: Főnökösködsz?

Harry: Elölről kezdjük?

Paul: A fáradtság… Tudod, mennyire legyengültem? És mennyire unom?

Harry: Nem érdekel.

 

 

Női hang, Férfihang.

 

Női hang: Mikor bolondult meg ennyire a világ?

Férfihang: Régen.

Női hang: Nem viccelek. Felfogod, hogy hová jönnek?

Férfihang: Egyelőre még oké.

Női hang: Semmi nem oké. Ha tehetném…

Férfihang: Depressziós vagy.

Női hang: Francot vagyok.

Férfihang: Nem akarod?

Női hang: Nem.

Férfihang: Legalább próbáld meg.

Női hang: Mindig megtalálod a kellő pillanatot…

Férfihang: Hogy fogjuk majd hívni őket?

Női hang: Tom és Seth.

Férfihang: Harry és Paul jobban hangzik.

Női hang: A te süket agyadban.

Férfihang: Depressziós vagy.

Női hang: Meg kellett volna szakítsuk időben… Ezt az egész mesét.

Férfihang: Megint hülyülsz.

Női hang: Neked könnyű.

Férfihang: Mindig bonyolult… Legalábbis nektek.

Női hang: Beszélj nekem a te nehéz hozzájárulásodról ehhez az egész történethez.

Férfihang: Elismerem, nem vagyok egyéb, csak egy hang, aminek a végén van egy cső, egy csatlakozás.

Női hang: Közönséges… Szánalmas, mint mindig.

Férfihang: Meg kellett volna oldanod egyedül.

Női hang: Tudod, hogy lehetséges! Érdekesebb lett volna.

Férfihang: A Nagy Férfiú így rendezte a dolgokat. És ez a természetes. Jegyezd meg: Férfiúról van szó, nem nőről.

Női hang: Ne legyél ebben olyan biztos.

Férfihang: Ez biztos. Sok ezer éve megegyeztek már erre vonatkozóan az emberek.

Női hang: Én nem hiszek benne.

Férfihang: Miben?

Női hang: Ebben a felfújt történetben.

Férfihang: Mert te okosabb vagy mindenkinél.

Női hang: Az én választásom.

Férfihang: Jó, én sem hiszem a mesét a kapuval, meg hogy ott áll valaki és átnéz minden iratot, kiféle-miféle, hogyan és mikor… Ezt én sosem csíptem.

Női hang: Én meg se hallgattam.

Harry és Paul.

Harry: Hol hallottam már mindezt?

Paul: Mintha már én is…

Harry: Világos. Minden, ami velem történik, megesik veled is.

Paul: Szó sincs róla. Különbözőek vagyunk. Én maradok, te ki akarsz menni, engem Paulnak hívnak, téged meg Harrynek.

 

 

Harry, most Antonio.

 

Antonio: Nem fáj. Túl rövid az idő, a fejem, mint egy labda gurul el a kosár mellett. Az egyik őr belerúgott, egyenesen a fonott kosárba célozva. A bunkó, vidáman azt kiabálta: gól! Még egy, a marseille-iek nullra állnak! Még megláthattam az öreg hóhér könnyeit és borzos szakállát. Akkor, mintha csoda történt volna, néhány pillanatig hittem. Túl későn? Nem fáj. Édesanyám hét órakor áldott meg, alig egy óra múlva pedig az egyik szikár őr csupa sár bakancsával rúgott halántékon, ott, ahol anyám megsimogatott. Marseille-ben, azt hiszem, egész éjjel esett. A bakancsa bűzlött a kutyaszartól. Az igazság az, hogy… Összecsináltam magam. Tanácstalan vagyok. Köröttem minden fehér. Már jó ideje várok, fegyelmezetten, ebben a járatban. Miután megtisztítottam a fejemet az alvadt vértől, visszaillesztettem a nyakamra. Olyan vagyok, mint új koromban. Hol vagyok? Már jó ideje várok itt, ebben a járatban… Várok.

 

 

Paul, most Jack.

 

Jack: Öreg koromban haltam meg. Az ágyamban. Egyedül és borzasztóan megijedve. Nem fáj. Villámgyorsan megnyílt alattam egy nagy űr. Az ágy érintetlen maradt, a fehér lepedőn semmi nyoma az én hosszú szenvedésemnek. A halál előtti néhány pillanatban Antonióra gondoltam. Vajon miért? Feltehetőleg újabb furcsa eset leszek, logikusan megmagyarázni képtelen eltűnés, de mégis egy jelentéktelen eltűnés. Ugyanúgy, mint ő. Tanácstalan vagyok. Köröttem minden fehér. Mellettem, a fehér falon túl valaki mocorog és beszél. Utána mondom: Már jó ideje várok, fegyelmezetten, ebben a járatban. Várok…

 

 

A Hang és Női hang.

 

A Hang: Az egyik megfordul, a másik… Nem. Minden bizonnyal császármetszés lesz a vége.

Női hang: Ez van.

A Hang: Semmi nem végleges. Van még idő. Egyedül?

Női hang: Elváltunk.

A Hang: Kár. Nem most kellett volna.

Női hang: Ez van.

A Hang: Elboldogul?

Női hang: Persze.

A Hang: Egészen biztos?

Női hang: Voltam már nehezebb helyzetben is.

A Hang: Igazán?

Női hang: Igen, de nem akarok erről beszélni. Szép napot.

A Hang: Hát akkor szép napot. És legyen erős, rendben lesz minden.

Női hang: Köszönöm. Így van, rendben lesz.

 

 

Harry és Paul, ugyanott… A fehér falon egy vágás, jobbról bal felé.

 

Harry: Siess. Mondtam neked, hogy megtörténik. És értünk van.

Paul: Nem akarom.

Harry: Gyerünk, ez a mi esélyünk, hogy megtudjuk, mi van odaát.

Paul: Mit tudhatnánk még meg? Nincs már semmi újdonság.

Harry: Ha kell, erővel foglak kiszedni. Kintről friss levegő jön, ez a hely pedig egyáltalán nem fehér.

Paul: Már rég túl vagyok ezeken a dolgokon. Fehér, fekete… Nekem aztán mindegy. Menj ki egyedül.

Harry: (Kimegy és kintről visszakiált) Paul! Milyen vagány! Istenem, de szuper tud lenni!

Paul: Hihetetlen! Megtaláltam!

Harry hangja: Mit találtál meg? Gyere már ki végre!

Paul: Az ajtót. Itt volt egész idő alatt. Nyitva, az orrunk előtt.

Harry hangja: Ne menj be nélkülem, látni akarom én is. Várj meg.

Paul eltűnik, Harry visszamegy a fali résen.

Harry: Paul, hová tűntél, barátom? Semmi ajtó, semmi Paul… Paul!

A Hang: Gyerünk, kicsike, ki kell jönnöd, különben elveszítünk. Ez az eltűnés valóban csoda. Egészen biztos, hogy ketten voltak. Annyiszor láttam őket a monitoron. Hogy fogom megmagyarázni? Hogy lehet logikusan megmagyarázni egy ilyen jelenséget?

Harry: Gyere elő, Paul! Kérlek, nem szép dolog, hagyjad a játszadozást! Sok mindenben nem értettünk egyet, de most ki kell jönnöd, másként megfulladunk. Itt már nem lehet lélegezni. Nincs semmiféle ajtó. Paul, átmentél fehérbe, ez valami bűvészmutatvány akar lenni?

Harry kimegy.

A Hang: Jön, na, tessék! Micsoda vasgyúró legényke! És milyen szép neved lesz! Harry Paul!

Harry hangja: Hogy fogok élni nélküled? Hogy leszek majd…

A Hang: Harry Paul. Boldog ember leszel. Majd leszel…

 

 

Vége