Ismét elindult Moszkvából egy színpad, hogy meghódítsa a világot. Alexis Granovszki, Meyerhold és Tairov mellett a legtöbbet emlegetett rendezője Oroszországnak, ensemble-jával, a moszkvai Zsidó Akadémikus Szinház-zal, világkörüli turnéra indult s első állomása Berlin, ahol április közepén kezdte meg előadásait a Theater des Westens-ben.

A Granovszki színpad lényege: a színpad-kompozició. Amit Granovszki akar, az az összes színpadi alkatrészek: az emberek, a téralakítás, a fényhatás és a mozgás abszolut egysége. Granovszki maga a következőképen formulázta törekvéseit:

„1919-ben kaptam a megbízást, hogy egy jiddisch színi-iskolát csináljak; az iskolát még az évben megnyitottuk 30 tanítvánnyal s 1920-ban volt az első vizsga és előadás. Minthogy a kiképzés módszereiben már egy egységes egészet akartunk, kezdettől fogva nem vettünk fel más színész-iskolákból növendégeket vagy más színpadtól jövő színészeket. Ugy hogy színházunk egész emberanyaga „nyersanyagként” került hozzánk s csak műhelyünkben történt átdolgozás után került a színpadra. A színészképzés alapjának tekintettük, hogy a színész megtanuljon saját érzelmi készletén uralkodni s kifejlesszük benne a képességet, hogy egész fizikumát és egész érzelmi világát, akaratának, ellenőrző értelmének alá tudja vetni. Ezen alapszik egész színpadunk: a képesség kifejlesztésén, magát, mint részt, a darab organikus egészébe beleilleszteni tudni.”

„A színpadművészetet önálló és saját törvényeinek engedelmeskedő területnek tartom. Ezért kell, hogy az összes elemek, amelyekből a tökéletes színdarab felépül – az ember, a szöveg, a zene, a dekoráció, a fényhatás – egyetlen egy, alkuvástnemismerő elgondolásnak és a színdarab tökéletes partiturájának legyenek alárendelve. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a színészt béklyóba verem s elveszem tőle a lehetőséget, hogy alkotóan lépjen be a darabba – ellenkezőleg a legkedvezőbb alkalmat nyujtom neki, hogy érvényesüljön. Minthogy azonban a színész a kollektív feladat éles tudatában nevelődött fel s magát egy egységes egész felelősségteljes részének érzi, képes arra, hogy a darab által nyujtott központi feladatnak alávesse magát s ennek keretei között érvényesítse alkotóképességét.”

„A drámai irodalmat (a szöveget) is csak egy összefüggő nagy egész elemének tekintjük, amelynek nincs igénye önálló jelentőségre. Pontosan kiszámítjuk az összes elemek törvényszerű kölcsönös vonatkozásait s alárendeljük őket egy alapgondolatnak, amelyet egyedüli feladatunknak és célunknak tekintünk.“ „Amikor előadok akármilyen darabot, fő feladatomnak mindig azt tartom, hogy megmutassam a nézőnek, hogyan fogtuk mi fel azt a művet, hogyan értjük az egész atmoszférát, az egész világot, amelyben hősei élnek. S ezért jogosultnak tartom például ott, ahol a szerző a miliőt nem rajzolja meg, azt saját magam megalkotni. Teszem azt azért, mert úgy vélem, hogy egy színpadi mű, amely nem mutatja be a levegőt, amelyben hősei élnek, rossz és előadásra nem alkalmas.”

„Minden előadásban felhasználom mindazokat a színpadi kifejező eszközöket, amelyeket épen az előtérben álló színpadi momentum megkíván. Gyakorlatilag a következőképen járunk el. Ha megállapodtunk egy darabban, csinálok egy szcenáriumtervezetet, amelynek alapján dramaturg asszisztensemmel megállapítom a darab szövegét. Azután megcsinálom a darab partiturájának vázlatát s mindenki, aki csak az előadásban részt vesz, a komponista, a festő, a technikus, egyformán kiosztva megkapja a maga pontosan körülírt feladatát, amelyet el kell végeznie. Ami pedig a próbákat illeti, elsősorban a színészeknek jól hatalmukba kell legyen a szöveg és a melódia, a darab alapritmusa kell, hogy jól beléje itatódjék, csak azután következik a mozgás. Átlag egy darabot legalább százötvenszer, de nem többször, mint kétszázszor próbálunk. Attól függ, hogy mily nehéz a feladat.”

Ami Granovszki színpadának Tairof és Meyerhold színjátszásával szemben sajátos egyéni jelleget ad, az bizonyos zsidó motívumok tudatos felhasználása. A gettóban élő zsidóság vallásos szokásait, szertartásait, régi babonáit formálja, bontja fel Granovszki s használja fel színpadi hatásokra. Itten, a zsidó kispolgárság régi korlátainak széttörésében, az orosz zsidóság történelmileg determinált, a cárizmus által kiváltott gátlásainak legyűrésében van a Granovszki-színpad pozitív és a haladás irányába eső teljesítménye.

Mert egyébként, célkitűzésében, tulaj donképen távol áll a jelent ala kító nagy történelmi erőktől, dacára annak, hogy a forradalmi Oroszor szágban jött létre. Mert a formát teszi törekvéseinek tartalmává. Mint ahogyan Tairof és színpadi stílusa, bármily jelentős lépést jelen tett is a szcenikai alakítás régi for máinak szétbontása és új színpadi lehetőségek kipróbálása tekintetében, mégis ma már a multé, épen úgy Granovszki művészete is, tisztán for mai célkitűzése miatt, ugyanazon sorsra van itélve. Lehet azonban, hogy az ezen színjátszásban lévő po zitív elemek túlságba kerülnek s széttörik a tisztán esztétikai, tisztán formai beállítottság korlátait és az általa megteremtett óriási kifejezési gazdagságot egy pozitiv cél szolgála tába fogják állítani s ezzel a jelen számára közelebb hozni. (k. m.)