A nagy és elragadó George Sand-nak határozottan pechje van az utókorral. Pedig nem érdemli meg. Viszont, ha a mindent egyensúlyba hozó igazságosságnak az az elve, hogy akinek itt a földön kivételesen jól ment, mert rendelkezett az ehhez szükséges életművészettel, annak mindezekért az örökkévalóságban kell bűnhődnie, akkor Nohant várúrnőjének csak az jutott osztályrészül, ami kijár neki...

A szóbanforgó unokahug azonban... Ez már mégis csak sok a jóból. Ennek az unokahugnak neve pontosan ugyanaz, mint a nagymamáé: Aurore Sand; a nagymama szellemének azonban még a nyoma sem fedezhető fel benne.

Körülbelül egy évvel ezelőtt az okos és ízléses kritikus, Jacques Boulanger a L´Opinion hasábjain egy cikket írt, amelyben George Sand széleskörű és intenzív szerelmi életével és egészséges szexuális étvágyával foglalkozott. Lehetséges ugyan, hogy napjainkban talán kissé túl sok altesti biográfia lát napvilágot, viszont nem tagadható, hogy egy zseniális költő-nő uterusa szintén az irodalom történetbe tartozik, különösen, ha ez uterus szeszélyei a miinek sajátos szint adnak. Mit csinál azonban ilyenkor egy Sand unokája? A kádi elé citáltatja Jacques Boulangert, amiért nagyanyjának és egész családjának becsületében gázolt a nohanti várúrnő egy-két hálószoba titkának megszellőztetésével.

Először is: maga George Sand újra meg újra szeretkező teste miatt egyáltalán nem szégyenkezett; robusztus nőiségének őszintén örült s direkte és indirekte, meglehetős szélesen csevegett erről s ha Jacques Boulanger utólag egy-két pittoreszk kalandot derített ki, melyekről Musset és Chopin egykori szeretője hallgatott, úgy ez George Sand ágyasházi szokásainak tekintetében bizonyára nem tapintatlanság; mert mindezek nagyon illenek a jól megépített, hatalmas és dinamikusan organizált asszonyhoz, aki bármikor kész volt „előleget venni az üdvösségből.” Hisz épp´ emiatt a farkasétvágya és őszintesége miatt szeretjük. S végül is számunkra mindörökre az marad, amit Sainte-Beuve mondott róla egy Iuste Olivierhez írt levélben: „két hatalmas combozatú szép lélek”, s az egyik nem volt megadva nála a másik nélkül. Ugyan ki dobhat ezért rá követ?

Ám az erotika csak akkor botrányos, ha a rendőrség és a bíróság kezd törődni vele. Az érzékeny unokahug azonban ezt vagy nem tudta, vagy pedig egy kissé inkább reklámot akart csinálni a saját maga tulajdon „irodalmának”, mint a jó és rossz fogalmain túl levő nagymama becsületének megmentésével törődni. Jacques Boulanger védője, a szellemes Maurice Garçon viszont kimutatta, hogy kliense a legkevésbé sem mondott el minden elmondhatót George Sand szerelmi életéről; többek közt nem számolt be például az öregedő irodalmi dámának a nyers paraszti erőhöz s a széles mellű kocsisokhoz fűződő kötelékeiről, továbbá George Sand és a tragika, Marie Doival közti sajátságos levelezésről, melyből kiderül, hogy az Indiana költőnője a Sappho birodalmába való alkalmi kirándulásokat se vetette meg. A bírák áhítattal hallgatták az előadást és azt a bölcs ítéletet hozták, hogy a költők és költőnők ama szerelmi régiói, melyek a köldök alatt fekszenek, ellenére minden felebaráti szeretetetnek az utókor előtt nem titkolhatók el...