Az elmúlt években élénk vita folyt az erdélyi magyar irodalom körül. A hozzászólások nem ritkán valósággal szenvedélyes hangot ütöttek meg s úgy a jobb, mint a baloldalról, úgy az „öregek”, mint a „fiatalok” részéről nem egy elkeseredett kifakadás hangzott el, nem ritkán átcsapva a személyes invektiva terére is. A lefolyt viták legnagyobbrészt erősen szubjektív aláfestésüek voltak s ennek következtében nem is vezettek sok eredményre. Nem tisztázódtak általuk az erdélyi magyar irodalom nagy problémái, létkérdései, nem mérlegeltetett objektiv mérlegen az erdélyi magyar irodalom minősége, nem tisztázódott eléggé az erdélyi magyar irodalomi kritika kérdése s nem jutottunk sokkal közelebb általuk az erdélyi magyar irodalom „erdélyiségének”, az egyik oldalról sokat emlegetett és a másik oldalon kétségbevont speciális erdélyi léleknek megértéséhez.

Mert a vitázók legnagyobb részénél úgy a jobb. mint a baloldalon, hiányzott az objektiv alap. A legtöbb hozzászóló olyanról vitázott, amit nem ismert. Rég megállapított dolog, hogy az irók egymást nem olvassák. S a mi vitázóink legnagyobb része író volt. Tehát érdekelt fél is egyuttal. Ahol pedig hivatalból meg kellett lenni az objektiv alapnak, mint néhány irodalomtörténészünknél, ott sokat ártott az objektivitásnak a világnézeti és irodalmi elfogultság, amely megtévesztette látásukat a más világnézetü s más irodalmi iránynak hódoló írások irányában.

Pedig igen fontos volna a vitának objektiv alapokra helyezése. Kulturális energiánk korlátozottsága az erők kímélésére int. Nem a mindenáronvaló, az ügyet magát feláldozó „erőkoncentrációra” gondolunk. Ez mindig többet árt, mint használ, mert terméketlen stagnáláshoz vezet. Csak a szubjektív momentumokból fakadó erőpocsékolások korlátozására gondolunk. Az objektiv ellentétek kiegyenlítéséről vagy felfüggesztéséről úgy sem lehet szó s nem is volna helyén való.

A szubjektív forrásokból merítő energiafecsérlő hadakozást pedig redukálni tudja a vitának objektiv alapokra helyezése. Ezért kell általános erdélyi magyar irodalmi, sőt kulturális szempontból nagy nyereségnek tekintenünk dr. György Lajos munkáját (Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája, 1919—24. Kolozsvár : Minerva 1926), aki síne ira et studio, a bibliográfus szenvedélyes gyüjtő-lelkiismeretével, de az egyes darabok tartalma iránti elfogódottság nélkül összegyüjtötte Erdély könyvtermelését az impérium változás óta s ezzel objektiv alapot adott az erdélyi magyar szellemi élet megítélése alá.

György Lajos munkáját igazán csak az tudja értékelni, aki maga is próbálkozott hasonló munkával. Jó bibliográfiát készíteni igen nehéz s komoly kvalitásokat követelő munka akkor is, amikor minden szükséges eszköz rendelkezésére áll a gyűjtőnek. De szinte heroikus önfeláldozást igényelt a mi elárvult irodalmi viszonya ink között, különösen az első időkben, amikor sem a köteles példány ügye nem volt még rendezve, sem pedig a kapcsolat a Romániába szakadt intellektuális magyarság között még annyira sem épült volt ki, mint ma.

Hogy a magyar irodalom Erdélyben az imperiumváltozás óta fellendült, azt nagyjából mindnyájan tudtuk. György Lajos csaknem egészen teljesnek mondható összeállítása pontos adatokkal igazolja ezt az általános benyomást : 1919—1924 közti hat esztendő alatt 1066 magyar könyv jelent meg Erdélyben. Ennek a számnak értékeléséhez tudni kell, hogy ez a könyvtermelés az imperium változást megelőző idők két évtizedének termelésével ér fel. Például 1913-ban a ma Romániához tartozó területen mindössze 77 könyv jelent meg. Ennek oka az volt, hogy Budapest a könyvkiadást és terjesztést teljesen kisajátította, ugy hogy mellette a vidék ily irányu tevékenysége teljesen jelentéktelenné törpült.

Az erdélyi magyar könyvtermelés megnövekedésének pozitív oka pedig az, hogy a magyarságnak az uj határvonalak teremtette elszigeteltségben saját magának kell gondoskodnia szellemi szükségleteinek fedezéséről.

Az első két év — 1919 és 1920 — könyvtermelése még alig haladja meg a régi nivót. De 1921-ben egyszerre megkétszereződött a megjelent könyvek száma (140 darab) s azóta fokozatosan, évenként 40—60 darabbal emelkedik s 1924-ben csaknem eléri a 300-at (292 darab,), ami az 1919 évinek és a háboru előttinek csaknem ötszöröse. A fejlődés azonban még bizonyára folytatódik, hiszen még igy is 5050 magyar lakosra esik csak egy itthon megjelent könyv.

A megjelent könyvek egyharmada szépirodalom. Összesen 352 darab szépirodalmi mü jelent meg e hat év alatt Erdélyben. Ennek legnagyobb része regény és elbeszélés (52%), de sok a verskötet is (35°/o). A tankönyvirodalom az összes termelésnek csaknem egy negyedét teszi ki (22%). Harmadik helyen következnek a szaktudomány és a népszerű tudományos irodalom (19%).

Az 1066 megjelent magyar könyvnek csak egytizede fordítás, a többi erdélyi szerzők eredeti munkája.

Érdekes adatokat lehet leszűrni az összeállításból Erdély mai magyar nyomdai iparára. A felsorolt könyvek közül 1045 darab itthon készült. Még pedig a legtöbb Kolozsvárott, 491 drb (47%). Utána Nagyvárad következik (10%), majd Brassó (59%), Arad (53%) Temesvár (4´9%), Marosvásárhely (4´1%). A többi városok mind 3 százalékon alul maradnak. Adatszerüleg nyilvánvaló ebből az a köztudomásu valóság, hogy a romániai magyarság szellemi életében Kolozsváré a vezetőszerep. Kolozsvárott adták ki az egész erdélyi magyar könyvtermelésnek csaknem felét, többet, mint az összes többi jelentős városokban.

S a kolozsvári kiadó cégek közül legtöbb könyvet a Minerva rt. készített, 225 darabot, egész könyvtermelésünknek csaknem negyedét.

A Romániához csatolt részeken jelenleg 238 nyomda dolgozik 2101 munkással. Nemzetiség szerint a nyomdák megoszlása a következő : román 27´7°/o, német 10´5o/o, magyar 61´8%. Csak Kolozsvárott egyedül 35 nyomda dolgozik 556 munkással.

Kolozsvár kulturális fölénye tehát szellemi és anyagi tekintetben egyaránt vitathatlan. Utána Temesvár, Arad, Nagyvárad és Nagyszeben következik.

A megjelent könyvek példányszámát megállapítani csak hozzávetőlegesen lehet. Tekintve, hogy ez években a szépirodalmi művek 300—1000, a tudományos művek 50—1000, a tankönyvek 1000—5000 példányban készültek, átlagos példányszámul 1000 példányt véve fel, a hat esztendei erdélyi magyar könyvtermelés több mint egy millió példányszámra tehető. Ennek hozzávetőleges forgalmi értéke közel 32 millió lei.

Könyvtermelésünk tehát komoly kulturális aktivitásról tanúskodik. Bizonyítja, hogy vannak íróink, akik dolgozni akarnak. Kevésbé fényes azonban az érem másik oldala.

A könyvek kevés példányszáma és csekély forgalma ezekben az években nem biztosította az iróknak az igényeiket kielégítő honoráriumot, irja György Lajos. A kiadóvállalatok a szépirodalmi és tudományos művekért 500—5000 leit, tankönyvekért 200010.000 leit fizettek. Ez bizony nem nevezhető munkadíjnak, legfeljebb honoráriumnak.

Tehát kevés példányszám s hozzá azoknak is csekély forgalma van az aránylag szép mennyiségü erdélyi irodalmi termelés másik oldalán. Az erdélyi könyvnek sem közönsége, sem terjesztője ; részvétlenül és magárahagyottan kellett tengődnie az erdélyi magyar könyveknek. Ennek egyik oka, hogy a közönség bizalmatlanul fogadta az erdélyi szerzők erdélyi kiadásu könyveit.

De ez csak az egyik ok. A másik, hogy az erdélyi könyvkereskedők nem építették igazi odaadással az erdélyi könyv számára a közönséghez vezető utat. Pedig a Romániához csatolt erdélyi részeken 361 hivatásos könyv-, zenemü- és papírkereskedés van, amelyek közül magyar 225. De a könyvárusitás nincs megszervezve. Az erdélyi könyvkereskedők még közönségünknél is szervezetlenebbek, még szaklapjuk sincsen, amely számon tartaná az Erdélyben megjelenő magyar könyvek adatait.

A hivatásos könyvterjesztők e közömbös magatartása kényszeritette bele még a jónevü erdélyi irókat is abba, hogy gyüjtőivekkel, körlevelekkel toborozzák össze a szükséges számu előfizetőt, amely könyvük kiadását lehetségessé tegye.

György Lajos bibliografiája végeredményben nem ad kedvezőtlen képet az erdélyi irodalom hat évi mérlegéről. Már ami a mennyiségi részt illeti. De hiszen ezuttal csak arról van szó. Kétségtelenül leszürhető az összeállításból, hogy az erdélyi magyar kisebbség az imperiumváltozás óta legtöbbet irodalmi téren alkotott. Le kell szögezni, hogy az irók azok, akik a mostoha körülmények között az ideszakadt magyarságért a legtöbbet dolgoztak s pedig anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

Érdekes volna ugyanazt a mérleget az anyagi termelés különböző ágaiban is felállítani. Ily módon szilárd bázist nyernénk a magyarság életképességének objektiv megítélésére.

d. l.