Úgy kell írni, hogy a történet maradjon ki a szövegből: 3/3

K. P. J.: 2004-ben jelent meg a Berlinév, majd 2005-ben az Itthonév, ami a párjának tekinthető, ez akár naplóként is olvasható. Egyetértesz azzal, hogy napló?

L. Zs.: Ugyanúgy készült, mint az előző, közvetlenül a folytatása. Ebben is vannak fotók, mint a Berlinévben.

K. P. J.: Nagyon szeretsz publicisztikát írni. A szó nem hagyományos értelmében. Itt a Hányan mentek piripócsra? című esszékötetedre gondolok. Műfaji keveredés van ebben, publicisztika és esszé keveredése. Jól látom én ezt?

L. Zs.: Azt hiszem, ha más lenne az előéletem, ezek máshogy volnának. El tudom képzelni, hogy akkor szabályos esszét, szabályos publicisztikát írnék.

K. P. J.: De te nem írsz szabályos regényt sem, szabályos novellát sem mindig. A humor még egy olyan dolog, amit meg kell említenem. Esszéidben és publicisztikáidban is jelen van a humor és az irónia, a regényeidben pedig egyáltalán nincs. Iszonyatosan komoly drámák zajlanak bennük. Engem elgondolkodtattak, hogy férfiként hogyan lehet ezeket a dolgokat megírni és majd mindjárt elmondom, hogy mire gondolok.

L. Zs.: Én nem tudom, hogy mi a humor. Selyem Zsuzsa humorfelfogása áll hozzám a legközelebb: a humor nem mindig nevettető dolog és a humor nem irónia. Az a humor érdekel, ami az írásban működik, és nem lehet elmesélni. Én nagyon humoros regényeknek tartom, amikre te azt mondod, hogy nincs bennük. Elmesélhetetlenek, de a regénybe bele lehet írni. Egyszer egy társaságban voltunk Szilágyi Júliánál, Gál Ernővel, Tamás Gáspár Miklóssal, ott volt Balázs Sándor is. Ő azt mondta, hogy nincsenek történelmi regények. Tamás Gazsi erre azt mondta, hogy itt van egy ember, hát ő történelmi regényeket ír. Erre Gál Ernő elvörösödve: milyen történelmi regény az, ahol Bethlen Gábor a fütyijét matatja állandóan? Ez nem történelmi regény. Próbáltam meggyőzni őket, hogy ez tény, le van írva, hogy Bethlen vízkórságban szenvedett. Ő azért nem vett részt egy csatában, Morvaországban, mert megdagadtak a heréi. Ez nagyon kínozta őt, neki megvolt a terve arra, hogy hogyan lehetne „törökteleníteni”. Nem biztos, hogy amit mi történelemnek tartunk, az nem ilyen történetek láncolata.

K. P. J.: Pont erről a két idézőjeles történelmi regényedről akartam beszélni, ahogy a kritikusok is mondják. Te történelmi regénynek tartod Az ég madarait és A tűz és a víz állatait?

L. Zs.: Igen, a történelem eseményei szerepelnek benne. A történelem másképp kezeli, én irodalmat írok, nem történelmet. Bethlen leveleiben benne van ez a morvaországi történet, a történelemkönyvekben nincs benne. A történelmet föl lehet használni és irodalmat lehet csinálni belőle.

K. P. J.: Az ég madarai előszavában írod, hogy a nyersanyagot a Tékában találtad. Amikor odamentél, akkor már tudtad, hogy ilyen regényt akarsz írni?

L. Zs.: Erdély 150 éve egy olyan zárt tartomány, amit meg lehetne írni, ez volt a fejemben. Ebben a könyvben olyan történetek vannak, amik ebben a 150 évben történtek, csak nem a megfelelő sorrendben vagy nem ugyanazon a helyszínen, a nevek sem ugyanazok mindenhol.

K. P. J.: Tehát a történelmi hűséget nem kérhetjük számon.

L. Zs.: Senkitől nem kérhetjük számon a történelmi hűséget, mert nem lehet rekonstruálni.

K. P. J.: Miért ne lehetne a dokumentumok alapján?

L. Zs.: A dokumentumok nem azt rekonstruálják, ami megtörtént. Én tulajdonképpen állatokról szerettem volna írni. Engem mindig érdekelt, hogy mit ki tudunk találni, s az hogyan viszonyul a valóságunkhoz. Mennyire lehet képzeletben élni. Arra jöttem rá, hogy ha én képzeletbeli állatokról írok, és elképzelek egy olyan állatot, ami kakas, kígyó meg macska egyben, akkor ez az állat kifejez-e valamit a világomból. Tudom-e ezt az állatot arra használni, hogy megértsem a világomat? Hogyan tudom jelenné tenni. Akkor lehet ezeket az állatokat hitelesen jelenvalóvá tenni, ha egy olyan történetbe ágyazom bele, ami elhihető. Morvaországban Bethlen Gábor hadjáratát ismerjük. Ebben a történetben az állatok megállják a helyüket.

K. P. J.: Az ég madarai mind ilyen elképzelt állatok nevét tartalmazza. Nincs tartalomjegyzéke. A tűz és a víz állatai szintén így épül fel, ott viszont van tartalomjegyzék. Technikai dolog ez?

L. Zs.: Csordás javasolta, már jobban figyelt.

K. P. J.: Bestiárium Transylvaniae a címe és egy tetralógiát készülsz írni. Ékezettel írod a Bestiáriumot. Ennek tartalma oka van?

L. Zs.: Formai. Tartalmi annyiban, hogy az erdélyi emlékírókhoz vezet. Nekem nagy élmény volt ezeket olvasni. Nagy részük latinul írt, egy részük magyarul. Ez egy gyönyörű magyar nyelv, még a nyelvújítás előtti.

K. P. J.: Amikor az ember egy nagyregényt olvas, akkor mindig foglalkoztatja az, hogy vajon mi a fikció és mi a nem fikció. A te hőseidet abban a korban is foglalkoztatta, hogy mi a valóság és mi az, ami nem, egy műben?

L. Zs.: Nemrég olvastam Cosima Wagner Naplóját. Már Wagner idős ember, Don Quijote-t olvas fel. Az olvasás során egyszer csak lecsapja a könyvet és elkezdi szidni a diákot, aki egy szereplő a Don Quijote-ban. Úgy éli meg teljesen, mint egy filmet. Akkoriban másképp tekintettek a leírt dolgokra. Nem volt különbségtétel valóság és fikciós között, ami le volt írva, azt szerintem mind valóságnak tekintették.

K. P. J.: Arról van szó, hogy mi igaz abból, ami mese – ezt írtad a könyv margójára.

L. Zs.: Most már másképp gondolom, mint akkor. Akkor azt gondoltam, hogy a történet az fontos, amikor a szöveg alakul, akkor kövessen egy történetet. A fordulatok, amik bekövetkeznek, egy történetet formáljanak. Ma már azt gondolom, nem szabad ezt követni. Úgy kell írni, hogy a történet maradjon ki a szövegből.

K. P. J.: Érdekes, amit mondasz. Én azt mondanám, mindkét könyvben zúdulnak a történetek, nincs átmenet. Akkora sodrása van a történetnek, hogy észre sem veszed, hogy már egy másikban vagy és érdekelni kezd az előző. Három történet van tulajdonképpen: amikor János atya meglesi a meztelen Xéniát, amikor egy nő egy fa alatt szétterpesztett lábakkal szüli meg magzatát, és a harmadik, amikor Xénia első menstruációjáról írsz. Erre céloztam a beszélgetés elején, hogy férfiként hogyan tudod ezt a három dolgot ilyen hitelesen, sodrással, nyelvi készséggel megírni?

L.Zs.: Szerintem a nők mást mondanak.

Az író felolvassa a közönségnek a fenn említett részeket.

K. P. J.: Számos borzalmas leírás található még a könyvedben, ahogy ezek akkoriban történtek. Nagyon sok leleményes történet is van benne. A valóságos dolgok is tetszőlegesek, alakíthatók, nem?

L. Zs.: Nagyon érdekes, hogy ezek a bestiáriumi szerzők sohasem nevezik magukat elsőnek. Az első is hivatkozik egy előző bestiáriumra. Ugye ez egy középkori iromány, a kereszténységgel születik meg a műfaja. Van egy állatos történet, amit beágyaz egy prédikációba, egy biblikus tanulságba. A tyúkot is úgy írják meg, hogy hivatkoznak másra. Kimehetett volna az udvarra és megnézhette volna, hogy hogy néz ki a tyúk, de nem volt a módszerek közt a megfigyelés. Összeollózta inkább. Nincs ősi bestiárium, egyszerűen mindig volt. ha kiment a tyúkolba és megnézte, akkor sem írta le, hogy kiment és megnézte, hanem kitalált egy írót, és leírta, hogy az az író mit mond a tyúkról. Ez módszer volt arra, hogy feldolgozzák a valóságot. Nagyon szép megfogalmazások vannak.

K. P. J.: Sok szép történet van a könyvekben, amik egymásba zuhannak, hogy így mondjam. Ezekben a bestiáriumokban aprólékos leírások vannak?

L. Zs.: Igen, de előttem voltak képek is, például volt előttem egy hintó, és azon gondolkodtam, hogy miért bolyong ez a hintó állandóan. Ehhez kapcsolódik egy történet. Csiga Zsiga meghalt – az államférfiakat akkor is becézték –, a felesége nagyon szerette, nem akarta elfogadni, hogy meghalt. Beültette egy hintóba és elvitte egy javasasszonyhoz, hogy megtudja, hogyan támaszthatja fel a férjét. A javasasszony azt mondta, hogy szűzzel kell hálni. Akkoriban ez mindenre gyógyír volt. A halott egyre kisebb és kisebb lett, keres egy szüzet, de egész Erdélyben nem talál. Végül találkozik valakivel, aki azt mondja, hogy jó pénzért tud egy szüzet. A fejedelemasszony pénzén vacsorát rendeznek, a szűz, Sára is ott van, a nagy eszem-iszom után beviszik a halottat egy szobába a szűzzel, de egyszer csak benyit a feleség, és azt látja, hogy a szüzet ajánló férfi, hát, magát gyógyítja.

K. P. J.: Szintén egy érdekesség, legalábbis számomra, az ételek leírása. Ezek is benne vannak a bestiáriumokban és átvetted őket?

L. Zs.: Receptes könyvek is vannak, igen. Apor Péter Metamorphosisa tele van receptekkel, ha valakit érdekel.

K. P. J.: „Felemelte a fejét és megnyalta a szelet.” Ezeket a mondataidat imádom.

Láng Zsolt felolvassa Ha egy férfi szeret egy nőt című írását.

K. P. J.: Sokan mondják, te egy szabad ember vagy. Mit jelent neked szabad embernek lenni?

L. Zs.: Nem tudom garantálni, hogy szabad ember vagyok, de ha megteremtek egy világot, még akkor is, ha tudom, hogy soha nem léphetek át ebbe a világba, de létezik és működik, akkor én már nem vagyok ennek a világnak a rabja. Arra jöttem rá, hogy Berlin jobban hasonlít Erdélyhez, mint Budapesthez, ezt jó megélni. Azt látom, hogy Budapesten mindig volt a tehetetlenségnek olyan megoldása, hogy a múltba néznek, ez a magyarok átka. Van Rilkének egy csodálatos verse, A nyolcadik elégia, ezt ajánlom mindenkinek, mindent megmagyaráz, mert Rilke nagyon sokat tudott az emberi szabadságról. Az ember akkor lenne igazán szabad, ha nem a halála igézetében élné le az életét.