Egy író minden ember érdekét kell képviselje: 4/4

 

O. I.: Nem is tudta, hogy író vagyok.

 

K. P. J.: Bár korábban Antallt szidták, mostanában elindult egy folyamat, elkezdett csillogni ez az egész, fölemelik.

 

O. I.: Nem mostanában kezdődött ez el. Borzasztó eszes ember volt, a környezete mind törpe volt hozzá képest. Gondolj a temetésére, mintha Ferenc József halt volna meg.

 

K. P. J.: Az akkori ember meg ez a mostani nimbusz hogyan egyeztethető össze?

 

O. I.: Szerintem túl van értékelve, egy csomó mindent rosszul csinált. De nem akarok ebbe belemenni, nem akarom bántani. Nekem az sem tetszett, hogy olyan borzalmasan titkolták, amikor beteg lett, már haldoklott, és hivatalosan még mindig nem volt semmi baja.

 

K. P. J.: Megbántad, hogy vállaltad ezt a posztot?

 

O. I.: Igen, meg. Naivitás volt, meg az önismeret hiánya. Honnan tudja az ember, hogy nem tud politizálni? Sosem próbáltam.

 

K. P. J.: Ez a mostani legújabb könyved, ami még korrektúra alatt van, és pár hét múlva megjelenik, kivándorlás-regény.

 

O. I.: Igen, az előzőnek a lapjain egy család elindul, ez a folytatás. Ez a család a történet szerint 1898-ban vándorol ki, az ottani életüket követem a nagyvilágban, egészen a nagy gazdasági válságig. Először Ohióban dolgozik a családfenntartó, egy öntödében, aztán Dél-Kaliforniába mennek, ott olajbányász lesz. Gyerekek születnek kint, egyre messzebbre tolódik a hazatérés. Ez nagyon általános volt, nemcsak azért, mert sokak esetében nem is volt hová visszajönni, Magyarországot földarabolták. De kint gyerekek születtek, és nem akartak magyarok lenni, a gyerek amerikai akar lenni az iskolában, mint a többiek. Ez egy keserves dolog, magyarokat nem lehet nevelni belőlük. Több generáción keresztül meg lehetetlen. Volt olyan ember, aki annyira nem tudott már magyarul, hogy amikor katona lett, akkor angolul írt haza a szüleinek, a szülők meg a szomszédban fordíttatták le. A másik pedig az, hogy ha kint meghaltak a gyerekek, akkor nem akarták otthagyni a sírt. 

 

K. P. J.: Amikor hazajöttél, téged hogyan fogadtak itthon? Mondjuk, az írók. 

 

O. I.: Az volt az első, hogy: „Minek jöttél vissza, hülye vagy?”

 

K. P. J.: És a faluban?

 

O. I.: Nem is hiszem, hogy tudták. Nem ismerik az életrajzomat, én tíz éve költöztem oda vissza, amiről beszélünk, az meg százéves história.

 

K. P. J.: Nincs vagy nem volt semmilyen kapcsolatod a faluval? Nem jártál kocsmába?

 

O. I.: Évekig Budapesten éltem. Szerintem a kocsma ma már nem tölti be azt a társadalmi szerepet, mint régen. Régen az emberek betértek oda, beszélgettek, vagy megálltak előtte a kocsival és felhajtottak egy felest. Éjjelig nyitva volt, hajnaltól. Szajlán nincs is ilyen kocsma, egy van, ami nyolckor bezár. Azért azt kell tudni, hogy sok faluhoz hasonlóan Szajla is elcigányosodott, cigányok ülnek csak a kocsmában, sok a verekedés. Nem tudni, miből, de rendszeresen isznak. Én soha nem is jártam kocsmába.

 

K. P. J.: Akkor téged annyira nem ismernek ott, hogy nem történt meg veled az, ami Steinbeck-kel.

 

O. I.: Az vele nem Szajlán történt.

 

K. P. J.: Na de mi is történt vele?

 

O. I.: Steinbeck szülővárosa most abból él, hogy Steinbeck ott született, mutogatják a házát, múzeum is van, meg könyvtár, annak idején meg elégették a könyveit. Úgy érezték az emberek, hogy róluk szólnak a könyvek, például az Egerek és emberek.

 

K. P. J.: Kérlek, olvass fel az új könyvedből. A hőse sokszor találkozik a kaliforniai fürjekkel.

 

O. I.: Igen, nagyon szép madarak, engem az fogott meg bennük, hogy olyan a hangjuk, mintha egyszerre panaszkodnának meg örvendeznének.

 

(Oravecz Imre felolvas a Kaliforniai fürj című regényéből.)

 

K. P. J.: Szerinted van-e esélye annak, hogy egy ilyen típusú könyv megjelenjen Amerikában?

 

O. I.: Nem igazán, bár ha van egy jó fordítód, meg egy jó ügynököd, akkor igen. Szerintem a magyar emigrációról még nem írtak ilyet. Már az ’56-osok is kihaltak, nincsenek érintettek.

 

K. P. J.: Köszönöm szépen, hogy eljöttél.

 

Nagyvárad, 2012. október 12.