Nyomdász hírlaptulajdonosok, hírlapíró nyomdatulajdonosok: 2/4

Nyomdájának felszerelése: 2 gyorssajtó, 1 kézi sajtó, 1 amerikai sajtó, 1 vágógép, 1 drótfűző, 1 kartonvágógép, 1 stereotipia és segédgépek, 1 simítógép. Alapításkor 8 segédet alkalmazott, a 20. század elejére a nyomda személyzete 32 főre bővült33.

 

A nyomda megalapításakor indította az 1920-ig megjelenő Szabadság című hírlapot. Ez a vidéki lapok mintájára az első évben hetenként négyszer, 1875-ben hetenként ötször, 1876-tól naponta jelent meg.

 

A Szabadság hasábjain több jeles magyar író és költő közölt cikket, tárcát, verset, közöttük Ady Endre, Krúdy Gyula, Nagy Endre, Biró Lajos. A tiszaeszlári per idején az antiszemita Istóczy Győző Tizenkét röpirat (1880–1884) című újságjellegű röpiratai ellen Hegyesi Mártonnal és Báttaszéky Lajossal kiadta Ellenröpiratát (1881–82). 1875-ben a lapalapítás még sok kockázattal járt, hiszen ki kellett építenie olvasóközönségét és megrendelőinek táborát. A családi vállalkozásként bejegyzett cég gyorsan fejlődött. 1876-ban, amikor tevékenységi körét bővítette, új céget jegyeztetett be, a Laszky Ármin papírkereskedést és nyomdát34(Kossuth utca 3.). A vállalkozás 6381 forint tőkével indult, Laszky felesége, Knopfer Laura hozományából, s a cég tevékenysége a Szabadság kiadására is kiterjedt. Laszky Ármin 1900-ban 32 munkást foglalkoztatott. Két mechanikus sajtóval, egy kézi sajtóval, egy amerikai típusú nyomdagéppel és öt egyéb géppel dolgoztatott. 1913 változásokat hozott, a kamarai bejegyzésben Laszky Ármin közkereseti társaság35 szerepel, tulajdonosok Laszky Ármin és Laszky Árminné született Spiegel Katalin, aki valószínűleg Spiegel Frigyes építész családjából származott. A társaság nemcsak a Szabadság kiadására szerveződött, hanem nyomdai, iparművészeti és hírlapkiadásra jött létre. Laszky haláláig, 1915-ig a Tisza-párt híve volt, állandó megrendeléseit is részben ennek a kapcsolatnak köszönhette. Lapját a Szabadelvű párt szolgálatába állította, ezáltal befolyásos támogatókat nyert vállalata céljaira, a könyvnyomdája folyamatos állami, megyei és városi megbízásokat kapott. Akkoriban Magyarországon a MÁV-nak hét nyomda szállította a szükséges nyomtatványokat, s a Laszky-nyomda ezek között volt. Laszky fontos közember is lett, a város törvényhatósági bizottságába is beválasztották, de tagja volt a Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint a Kereskedelmi Csarnok választmányának is. Részt vett a régi nagyváradi társadalom minden mozgalmában (Gyermekbarát egylet, Patronázs egylet, Népkonyha, Rabsegélyző egylet), nemcsak lapja hasábjain ismertette a jótékony intézmények tevékenységét és programját, hanem maga is anyagi támogatást nyújtott fenntartásukhoz. Éveken át a nyomdászok békéltető bizottságának elnöke volt és a Vidéki Nyomdászok egyesületének tagja.36

 

„Laszky Ármin nyomdája és kiadóhivatala a Kossuth utca 3. szám alatti öreg takarék vén épületében volt. A hosszú, folyosószerű könyvesbolton keresztül lehetett a szerkesztőségébe jutni, amelynek mélyén nappal is égett a gázláng, aztán üvegajtó következett a fennhéjázó felírással: »Kiadóhivatal«. E mögött, a sötét, elrekesztett részben ült íróasztala mellett Laszky Ármin, a könyvesbolt és a Szabadság tulajdonosa. A másik asztalnál egy rezignált rabszolga címszalagot írt nesztelenül. Ő volt az adminisztráció. Este fél hatkor homályosan pislogott a gázmécses a Szabadság szerkesztőségének egyetlen szobából álló bolthajtásos szerkesztőségi irodájában. A szerkesztők, újságírók csendben beszélgettek, időnként megjelent a tördelő a nyomdából, az épület udvari traktusából, és újabb kéziratokat kért. Ilyenkor mindenki kaparászni, keresgélni kezdett az íróasztalán, legtöbbször nem volt több kézirat. Ebben a pillanatban toppant be Laszky Ármin, hallotta, miről van szó, ő is kéziratot kért, »a városban nem történt semmi, amit meg lehetett irni, már megírták« – hangzott a válasz. De Laszky ravasz ember volt és azt felelte, ha nem történt semmi, majd történik a szerkesztők agyában. Minden közölhető közleményért, amit valaki szépen és ügyesen fundált ki, egy skatulya szivarka járt”37.

 

Az 1913-ban bejegyzett Laszky Ármin és Laszky Árminné részvénytársaságnak több tulajdonosa is lett Laszky 1915-ben bekövetkezett halála után. A Szabadság kiadó 1920-tól a Sonnenfeld vállalat tulajdonába ment át. A Laszky-féle nyomdának folyamatosan volt megrendelése, a Tiszák helyi szócsöveként tartották számon. Eben a nyomdában nyomtatták, több más hivatalos kiadvány mellett, 1903 és 1920 között Bihar Megye Hivatalos Lapját.

 

1920-ban a nyomda Biharea Nyomda és Kiadóvállalat Rt. (Institutul de Tipografie şi Editare S.A. “Biharea”) néven működött, 1933-tól Ciortin Ioan tulajdonába került Tipografia Administrativă S.A.38 néven. 1940-ben Hájtájer József lesz az új tulajdonos, ő a céget Bihar nyomda néven jegyezte. A nyomda 1946-ban szűnt meg39.

 

A Szent László nyomda40 1894. november 4-én indult. A nagyváradi káptalan és az egyházmegye papsága alapította, hogy napilapot indíthassanak, a dr. Vucskics Gyula szerkesztette Tiszántúlt. A szükséges tőkét részvénytársasági alapon adták össze. A nyomda székhelye a Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utca 5. szám alatt volt, s az indulástól 1902-ig változatlanul 16 munkással dolgoztatott. Évekig itt nyomtatták az Ardelean Justin ügyvéd által szerkesztett Vulturul (Sas) című román nyelvű élclapot, a Népnevelési Közlönyt, a kéthetente megjelenő Katholikus Hitterjesztés Lapját, a havonta, majd negyedévente megjelenő Képes Missio Könyvtár folyóiratait.

 

A vállalkozást 38 000 korona tőkével hozták létre41, 380 egyenlő névértékű részvényre osztva. Az alapítók között volt Nogáll (Nogelly) István kanonok és Hoványi Gyula ügyvéd. A részvényeket kizárólag a katolikus klérus tagjainak adhatták el. A nyomda felszerelése 3 linotyp nyomdagépből és egy 16 újságoldal nyomtatására alkalmas rotációs gépből állt. A Tiszántúl 1919-es megszűntével a nyomdát bérlők működtették. 1931-ben részvénytársaság formájában jegyezték be az Erdélyi Lapok Kiadóvállalatot42, a Szent László nyomda címére. Alapítói a két világháború közötti időszak ismert politikusai és közéleti személyiségei: Gyárfás Elemér szenátor, Cziffra Kálmán, Schreifert Adalbert, Lestyán András, Péter Antal, Bánás László, Ghetz Mihály. A lap főszerkesztője Paál Árpád volt. 1937-ben a cég vezetésével Oswald Pált és Martonffy Zoltánt bízták meg; a cég 1940-ig fennállt. 1944 után a Szent László nyomda Viaţa Noua (Új Élet) nyomdaként működött, itt nyomtatták 1945-ben a Viaţa Noua (Új Élet) című napilapot, 1946-ban a Lupta Poporului című román nyelvű lapot, 1946-tól a Fáklyát és a Román Kommunista Párt lapját, a Népakaratot43.

 

 

Az 1890–1914 közötti évek nyomdaipari helyzetéről a Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara jelentéseiből értesülhetünk. Az időszakra a kisnyomdák túltengése és a szakmunkások hiánya jellemző. Az egyéni és társas cégjegyzékek is ezt az állapotot tükrözik. A vidéki nyomdaipar egyik legnagyobb baja a féktelen, számítás nélküli vállalkozás volt. Egyetlen iparág sem volt annyi laikus kézben, mint a nyomdaipar. A szakértelem hiánya érzékenyen érintette az iparágat, sürgetni kellett a szakképzettséghez való kötését, a nyomdák túlszaporodásának korlátozását.

 

Felmérve a veszteségeket, e helyzet ellen indított harcot Molnár Mór 1908-ban. „A nyomdaalapítások korát éljük. A vagyonbukott rőföskereskedő, miután okosan mondott csődöt, álmaiban légvárakat épít, miként fogja tőkésíteni megmentett filléreit nyomdaigazgatás révén.

 

A pelyhes ajkú képviselő – mandátumát biztosítandó – lapot indít s arra törekszik, hogy nyomdát alapítson hol csakis az ő érdekeit szolgálják – az édes haza szent nevében. Természetesen az üzem élére olyan egyéneket állítanak, akik mindenhez konyítanak, a nyomdászatról meg halvány fogalmuk sincs, de ez jól van így, mi módon lehetne ezeket karrierhez juttatni ha a nyomdai igazgató címen nem? […]

 

Vidéken pedig fűszeres-, vas-, és norienbergi kereskedéssel van egybekötve a könyvnyomtatás művészete s bárha a közművelődés magasztos eszméjét nem mozdítják elő ezek a vállalkozó szellemek, meg kell őket tűrnünk az ipartörvények értelmében. Az ilyen nyomdaalapítók alkalmaznak néhány hétre üzletvezetőt, amíg a főnök úr elsajátítja a nyomdász mesterséget – akkor szélnek eresztik az üzletvezetőket, ők pedig űzik az ipart és terjesztik a szennyversenyt. Ez így lesz mindaddig, amíg a nyomdaipar képesítéshez nem köttetik. Boldog-boldogtalan nyomdát létesít a közművelődés cégére alatt s az igazi szakember, ki életének jó részét csak munkájának szentelte beadja a derekát, mert nem állja ki az indoktalan versenyt”44. A könyvnyomtatók 1908-ban megjelentetett jegyzékében a következő 14 nagyváradi nyomdát sorolták fel: Boros Jenő, Helyfi László, Hönig József, Lang József, Laszky Ármin, Neumann Vilmos, Patria nyomda, Rákos Vilmos, Sebő Imre, Sonnenfeld Adolf, Stern Béla, Szent László, Verő Ede, Vidor D. 1912-ben a nyomdatelepek száma 16, a lehetőségek újabb befektetéseket hívtak életre, ezek közül néhány: Béres és Held, Karcag Dezső és Tsa, Rákos Sarolta, Rubinstein Vilmos, Sas Ede, Székely Ármin, Tarsoly Béla.

 

A nyomdák gyakran bővültek könyv- és papírkereskedéssel, s a kevésbé sikeres nyomdatulajdonosok legtöbbször eladták a felszerelésüket és a kereskedelem vagy az ipar más ágazataiban keresték boldogulásukat.

 

A kisvállalkozók közül 1891-ben Rákos Vilmos indított nyomdaműhelyt (Nagyvásár tér 11. szám). 1897-ben cégmódosítást kezdeményezett, a vállalkozás Rákos Vilmos utóda45 néven működött, tulajdonosként Kelen Sándor budapesti lakost találjuk. 1908-ban Rákos Vilmos újabb vállalkozást indított, a Rákos Nyomda és könyvkereskedést46 , felesége, Rákos Sarolta nevén, a cégigazgató továbbra is Rákos Vilmos. Rákos Vilmos utóda a több kisvállalatban is részvényes Adler Béla volt. 1909-ben a nyomdát megvásárolta Láng József ismert nyomda- és laptulajdonos. 1923-ban a vállalkozás a Mégay és László cégbe olvadt, később László Kálmán saját nevén működtette a céget 1944-ig, ekkor a nyomda Lupoiu Teodor tulajdonába került.

 

A Rákos-nyomda történetét Nagy Endre is megörökítette Egy város regénye című visszaemlékezésében. „Volt Váradon egy papírkereskedő, nyomdász, Rozenbaum Vilmosnak hívták. Egyszer csak csődbe jutott a boltja. A cégtáblára odaföstette: Rozenbaum Vilmosné. Megint csődbe jutott, most új cégtáblát föstetett: Rozenbaum V. Vilmos névre. Ez is megbukott, lett belőle Rozenbaum V. Vilmosné. Megint megbukott, ekkor magyarosította a nevét, lett belőle Rákos Vilmos, újabb bukás következett, a cég Rákos Vilmosné néven folytatta tevékenységét és lett belőle Rákos V., majd Rákos V. Vilmosné. Mikor idáig eljutott szerencsésen földi szereplésének változataiban, Lipcsében tűnődni kezdett az a gyáros, aki mindehhez üzleti anyagot szállított. Váradon kellemes meglepetés érte, acsarkodó adós helyett egy kedves úriembert talált, aki olyan lelkendezve ölelte meg, mintha ez lett volna életének legörvendetesebb meglepetése. Megnyugtatta, hogy ha pillanatnyilag nincs is pénze, de azért nem kell aggódni, majd jönnek még jó idők is.”47

 

Az egyik kisvállalkozás Pauker Dániel nyomdája volt, ez 1871-től 1902-ig működött. Nincs rá pontos adatunk, de feltételezzük, hogy a Báttaszéky Lajos által szerkesztett Biharmegyei Közlöny kiadására hozták létre. Pauker Dániel papírkereskedést nyitott, a város egyik közkedvelt papír- és írószer-kereskedője maradt, cége általában a tönk szélén állt.

 

1893-ban alakult a Neumann Vilmos nyomda48. Neumann nyomdász volt, tipográfiája 1914-ig működött. Ő nyomtatta és adta ki 1900 októberétől a Nagyváradi Színházi Lapokat Kaczér Vilmos szerkesztésében, és nála is nyomtattak több nagyváradi lapot. Neumann hírlapnyomtatásból élt, de könyv- és papírkereskedést is működtetett a Kossuth utca 1. (1912-ben 12.) szám alatt.

 

1896-ban jegyezték be Hönig József nyomdáját49. Ez Gábel Ilonával közös tulajdon volt, a Nagyvásár tér 7 szám alatt. A vállalkozás része volt egy papír- és írószer-kereskedés is. A nyomdában egy amerikai típusú rotációs gép működött. A vállalkozás megérte az első világháború évét, akkor Verő Ede tulajdonába ment át Mercur Nyomda néven, s rövidesen Megay és László tulajdonába került. 1931-ben Scheffler Ferenc tulajdonát képezte.

 

1897-ben az egyéni vállalkozók cégjegyzékében szerepel Déry János nyomdája50. Déry János neve több sikeres vállalkozásban is feltűnik, sőt, más nyomdavállalatok igazgatósági tagja is volt. Egyik részvényese volt a Béli üveggyár részvénytársaságnak. A Déry János utódja vállalkozás 1904-ig fennmaradt.

 

1898-ban újabb kisvállalkozás kezdte meg tevékenységét, Fiedler M. (kőnyomda), Freund Lajos és társa néven. Leginkább héber betűs nyomtatványokat készített, s 1902-ig bírta a versenyt.

 

1889-es bejegyzésű a Szigligeti Nyomda közkereseti társaság. Ígéretes tevékenységi körrel indult: nyomtatványeladás, hírlapkiadás és nyomtatványraktár. A cég alaptőkéje 5000 forint volt, 200, névre szóló részvényre elosztva. Igazgatótanácsában találjuk Erdélyi Lajost, Déry Józsefet, Beerky Józsefet, Keledy Józsefet és K. Nagy Benő nyugalmazott katonatisztet. 1890-ben az alaptőkét 10 000 forintra emelték; a vállalkozást 1895-ben számolták fel.

 

1898-ban Déry János Boros Jakab Jenővel51 újabb nyomdavállalkozásba kezdett, Déry és Boros nyomda és papírkereskedés közkereseti társaság néven (Kossuth utca 3.). A cég 1899-ben Boros tulajdonába ment át, ő volt a Nagyváradi Friss Újság váradi alapítója. 1910-ben Boros nyomtatja a Nagyváradi Naplót és 1927-ben ő lesz a Fehér Dezső által alapított nyomda részvénytársaság igazgatója. 1912 és 1919 között az Új Nagyváradot nyomtatta. Az Új Nagyvárad lapkiadó szintén részvénytársaságként működött. A cég pártok feletti radikális politikai napilap, más hírlapok, tudományos, művészeti folyóiratok kiadására szerveződött. A kiadó a Budapesti Hírlapkiadó Rt.-vel állt kapcsolatban. Igazgatója dr. Kotzó Jenő ügyvéd, igazgatótanácsi tagok: Hirschmann Gyula ügyvéd és Marton Manó lapszerkesztő. 1917-ben cégmódosítás történt, a céget Boros Jenő és Székely Jenő nyomdatulajdonosok igazgatták, az Új Nagyváradot Boros 1918-ig nyomtatta. Az Új Nagyvárad folytatásaként jelent meg a Nagyváradi Esti Lap (1929), a két világháború között a kiadó a Hegedüs Hírlapiroda címén működött.

 

1889-ben alapította nyomdavállalatát Helyfi László52 (Zöldfa utca 5., 1914-től Kossuth utca 10.) fotográfus és nyomdász, később sikeres papírkereskedő. Bécsben tanulta a nyomdászmesterséget, 1900-ban egy kézisajtója és két amerikai tiegel gépe volt, s a vállalatot egy litográfiai géppel gyarapította. Nyomdája 1911-ig működött, akkor Helyfiné Guttman Ilona nevére papírkereskedést jegyeztek be. A nyomda Rigler József tulajdonába ment át, aki fiókraktárával a budapesti Papírneműgyárat képviselte Nagyváradon, a Rákóczi út 5. szám alatti kirendeltségben. 1918-ban a vállalkozást továbbadták, a továbbiakban Szénásy System néven ismeretes. Ez a vállalat liniaturára szakosodott, iskolai füzeteket és regisztereket nyomtatott, később Pásztor Ede nyomdavállalatába olvadt.