Nyomdász hírlaptulajdonosok, hírlapíró nyomdatulajdonosok: 3/4

1935-ben Helfi (Helfy) György volt a Nagyváradi Papírkereskedelmi Rt. igazgatója. A Deák Ferenc utcában (Aleea Emanuil Gojdu 2.) saját papírkereskedést és papírfeldolgozó üzemet nyitott.

 

1899-ben Adler Béla indított saját nyomdavállalatot, Adler Szabadság Nyomda53 néven, s mellette papír- és könyvkereskedést működtetett. A nyomda igazgatójaként Rákos Vilmos nyomdatulajdonost jegyezték be. Adler részvényese és aláírási joggal bíró tulajdonosa a vállalkozásnak.

 

1900-ban Boros Jakab Jenő54 újabb nyomdavállalkozás létrehozásával próbálkozott, a cég tevékenyégi köre könyv- és papírkereskedésre is kiterjedt. 1912-ben a Boros család leszármazottja, Boros Lajos Belényesben nyitott könyv- és papírkereskedést, s a céget Rosenbaum Etelkával közösen alapították. 1916-ban Boros Jenő nyomdavállalata az ismert könyvkötő, könyvkereskedő Vidor Manó tulajdonába ment át.

 

1900-ban hozta létre nyomdáját Rubinstein Vilmos55 (Zöldfa utca 5., 1912-től Nagyvásár tér 11.), s ez lett az egyik leghosszabb életű kisvállalkozás. Telephelyét a Nagyvásár téren rendezte be, könyvkereskedést is működtetett. Rubinstein többnyire héber nyelvű nyomtatványokra szakosodott és héber nyelvű könyveket forgalmazott, de ő nyomtatta az Építőiparosok Lapját is 1911 és 1944 között. Vállalkozását 1947-ben számolták fel.

 

Egy újabb kisvállalkozást Sebő (Izsák) Imre könyvkereskedő hozott létre. Ő 1918-ig dolgozott a könyves szakmában.

 

Stern Albert (Nagyvásár tér 2.) 1903-ban megnyitott családi nyomdaműhelye és könyvkereskedése 1944-ig működött.

 

Vidor Manó56 1904-ben jegyezteti be nyomdáját (Fő utca 2.), felszerelése egy kézisajtóból és egy amerikai gyorssajtóból állt. Vidor ismert váradi könyvkötő és könyvkereskedő volt. 1916-ban átvette Boros Jakab Jenő nyomdáját, ekkor indul fejlődésnek a Vidor nyomda. A Vidor Manó Nyomda Rt. cégbejegyzése 1930-ban történt. A részvényesek közgyűlése a vállalkozás vagyonáról rendelkezett. A vállalat alaptőkéje 2 000 000 lej volt, s ez 2000 darab névre szóló, 1000 lejes részvényre oszlott. A részvényekből 1500 darabot, 500 000 lej értékben értékesítettek, ezeknek a névértékét 500 lejben állapították meg. A fennmaradt 1500 névre szóló részvény névértéke 1000 lej maradt. A cég ügyvezető igazgatójának Vidor Györgyöt nevezték ki. Az 1939-es közgyűlésen három évre az igazgatótanácsba választották Polgár Györgyöt és Bogdan Constantint, az aláírási joggal rendelkező igazgató Vidor József lett. Vidornak 1940-ben aradi leányvállalatot kellett létrehoznia. 1941-ben Vidor Manó Részvénytársaságként jegyezték be újra a céget, és 66 666,66 pengő alaptőkéjét 40 000 pengőre szállították le. A cég tevékenysége könyv, papír, írószer, kotta kereskedelmi forgalmára, valamint egyéb nyomtatványok előállítására terjedt ki. 1942-ben, minden bizonnyal a zsidótörvények ismeretében, rendkívüli közgyűlést hívtak össze, az alapszabály módosítására. 1944-ben a céget átírták Vidor Manóné és Vidor György nevére, az igazgatóság tagjait törölték a cégjegyzékből. A cég vezetésében szerepet kapott Vidor Györgyné Marton Éva, Szarvas László és Hallay Zoltán. Az 1944-es adatok hiányoznak, de az, hogy 1945 szeptemberében Emanuel Vidor S.A. (Vidor Manó Rt.) néven újra bejegyezték a céget, arra enged következtetni, hogy átvészelte a második világháború viszontagságait. Az irányítást Vidor György és Vidor József vette át Szűcs József igazgatótól, valamint Szarvas László és Hallay Zoltán igazgatótanácsi tagoktól. A céget 1949-ben számolták fel.

 

1905-ben több kisebb nyomda alakult, közülük megemlítjük Schönfeld Herman nyomdáját, amely egy évig tevékenykedett, és a Magyar György által létrehozott Pátria Nyomda vállalkozást is.

 

A kereskedelmi és iparkamara 1904-ben a sikeres nyomdavállalatok közé sorolta Lévay Márton57 vállalkozását. Ennek tevékenysége vonalzóintézetet működtetésére és kereskedelmi nyomtatványok gyártására terjedt ki. A Rákóczi út 20. szám alatt, tűzfalak közt meghúzódva működött Nagyvárad egyik legszebb virágzású és legdíszesebb jövendővel kecsegtető iparvállalata. Vonalzógépeket tartott szakadatlan mozgásban három motor, innen kerültek ki Magyarország legkeresettebb vonalzott könyvei, üzleti könyvei és könyvkötései, innen látták el nemcsak a vidéket, hanem Ausztria vonalzottkönyv-szükségletét is.

 

A Lévai-féle könyvkötészet és könyvgyár nagyméretű műhelye volt az a vállalkozás, amely hozzájárult a vonalzógyár iparág meghonosításához Nagyváradon. Lévai Márton megsejtette a könyvkötőipar szükségességét a városban, s munkáival felmutatta azt a minőséget, amit addig csak budapesti műhelyekben produkáltak. Lévai külföldön tanulta a könyvkötészetet, és szorgalmas munkával megteremtette a város egyik legjelentősebb ipari vállalkozását. A cégnek számos budapesti és bécsi megrendelője volt, köztük az Adria tengerhajózási társaság. 1910-re a vállalat dobozgyárral és nyomdával bővült, és 100-200 munkást foglalkoztatott. Igazgatói 1911-ben dr. Wallner Ödön megyei főügyész, dr. Schweiger Ede ügyvéd, a latin szertartású káptalan alapítványi jogtanácsosa, Ivánkai Fleischhackker Gyula, a Bihar Megyei Takarékpénztár vezérigazgatója, Markovits Sándor, a Bihar Megyei Takarékpénztár helyettes igazgatója. Az üzemet Lévai Márton vezette, kereskedelmi vezetője Németi Mihály58 volt. Lévay cégtársai: Kovács János igazgató, Toldi Ignác, Freund Ignác, Lévay Márton, Hegedüs Ignác és Wallerstein Mór. Valószínűleg még egy nyomdavállalkozást működtettek, ez 1920-ban szűnt meg.

 

1907-ben három újabb kisvállalkozást indítottak. Ezek: Verő Ede és társa, Weiss Vilmos nyomdája59, Gyagyovszki József nyomdája, az Esti Újság Nyomda, ez 1910-ig működött, és a Guttman M. [Miklós?] néven jegyzett, ez ugyancsak 1910-ig állt fenn.

 

1908-ban indítják a Béres Károly és Held Pál60 nyomdát, telephelye a Pavel utcában volt. 1920-ban felveszi a Kálvin Nyomda nevet, 1931-től Radványi Sándor lép a vállalkozásba részvényesként. A Református Püspökség nyomdájaként ismert, az egyházkerület nyomtatványszükségletét elégítette ki. 1908 és 1912 között az egyházkerület időszaki kiadványait Csávásy Gyula nyomdájában61 nyomtatták; feltételezzük, hogy ez a Béres nyomdába olvadt. A nyomda 1948-ig működött.

 

1909-es bejegyzésű a Jegyesek albuma kiadóvállalat62, Újvári József és társa tulajdona. A vállalkozás célja albumkiadás volt, telephelyet nyitott Nagyváradon és Temesváron. A részvényesek között volt Boros Jakab Jenő szerkesztő, Spitzer Ede gépkereskedő és Spitzer Bernát kereskedő. Valószínűleg alkalmi vállalkozás volt.

 

1912-ben két újabb nyomdavállalkozás indult, az egyik Székely Ármin nyomdája (Szalárdi u. 9.), ez 1916-ig nyomtat, akkor az induló Nagyváradi Napló Rt. tulajdonába kerül. Székely Nagyszalontán indított újabb nyomdavállalkozást. A Nagyváradi Napló Rt. (Fő utca) 1924-ben Transilvania Nyomda Rt.-re változtatta nevét. 1927-ben Szilágyi Ernő tulajdonába megy át, 1941-ben társtulajdonosa lesz Vas Sándor, és Petőfi nyomda néven működik az államosításig.

 

Tarsoly Albert nyomdája (Teleki utca 4.) 1911–1913 között dolgozott, és hasonlóan rövid életű volt Nógrádi Gyula nyomdája (1917–1918). A kisvállalkozások közé soroljuk az 1913-ban alapított Apollo Nyomdát, Adler Dezső és Adonyi Béla vállalkozását, ez 1946-ban Ateneum nyomda néven működött.

 

1913-ban a budapesti König és Bayer63 cég nagyváradi képviseletet nyitott. Cinkográfiával foglalkoztak, műhelyüket a Sonnenfeld vállalt grafikai műhelyében működtették, majd 1926-tól a Kálvária (Dózsa György) utca 23. szám alatti ingatlanba költöztették. Ezt a Sonnenfeld cég egyik vállalkozásának is tekinthetjük; az államosításig, 1948-ig fennmaradt.

 

A Bihor Nyomda, Bihor Druckerei 1915-ös alapítású, tulajdonosai Nagyvárad politikai elitjének képviselői: Dr. Mihelffy, dr. Szunyogh Barnabás és Fráter Barnabás. További sorsáról nincs tudomásunk.

 

1917-ben kezdte meg tevékenységét a Globusz Nyomda Rt.64. Ez gyermekjátékok gyártására szakosodott; 1933-tól Bukarestben működött.

 

 

1920 áprilisában a nagyváradi lakosok lassan tudomásul vették az impériumváltást, a városi és megyei adminisztráció kicserélését. A vállalkozóknak az átmeneti időszak sok nehézséget okozott, mert nemcsak nyersanyag-, hanem termékpiacukat is elvesztették. A kiadók és nyomdák papírhiánnyal küszködtek. 1920-ban Pásztor Ede találékonysága enyhítette ezt a hiányt: a határ lezárása előtt sikerült több vagon papírt beszállítania a városba, és sokáig ez a készlet volt a nyomdák aranytartaléka. 1919-től Nagyváradot háborús övezetnek minősítették, a cenzúra intézményét azonnal életbe léptették. Ez a helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy 1920-ban Nagyváradról több ezren repatriáltak Magyarországra, illetve nyugati országokba távoztak. A helyben maradók lelkiállapota tükröződik Zsolt Bélának a Nagyváradban 1920-ban megjelent Ne menj el testvér című írásában.

 

A város néma ellenállást tanúsított az új adminisztrációval szemben, ez a passzivitás 1921-ben, a magyarság politikai szerveződésének megindulásával enyhült valamelyest, de 1935-től az újabb korlátozó rendeletek, például a magyar helységnevek használatának betiltása a hírlapkiadásra is hatással volt. A lapok címéből eltűntek a helységnevek, a Nagyvárad Szabadság címmel, a Nagyváradi Napló pedig Napló címen jelenhetett meg. A román kormány gyakori változása a politikai rend megszilárdulását akadályozta, az új hatalom Nagyvárad közintézményeinek jelentős részét Kolozsvárra vitte. Adorján Péter A halott város című szociográfiai jellegű munkája az 1940-ig eltelt 25 év nagyváradi köz- és gazdasági életének mérlegét vonta meg. „Városok születnek – városok pusztulnak. Várad melyik kategóriába tartozik? Magnovaradiens, Grosswardein, Oradea-Mare, Nagyvárad. Parancsoltak Budáról, Bécsből, Konstantinápolyból, Kolozsvárról az erdélyi fejedelmek, még Szent Pétervárról is 1849-ben és húsz évig Bukarestből. Egy 1927-ben a váradi Újságíró klubban tartott előadásban Váradról ezt mondottuk: »Várad, Ady véres és aranyos városa, Roda Roda szerint a legszebb nők városa, Várad a Holnap városa, ma már bizony csak a tegnap városa.«”65

 

1919-től a nagyváradi irodalmi szerveződések a Budapesttől való elszakadást igyekeztek pótolni. Tabéry és Zsolt Béla Magyar Szó és Tavasz címmel adott ki tiszavirág-életű irodalmi lapot (1919–1920), és ide sorolhatjuk a rövid életű Magyar Írói Rend tevékenységét is. A könyvkiadás a harmincas évek végén, a Sonnenfeld vállalat Grafika Nyomda és Műintézetnek köszönhetően tipográfiailag szépen kivitelezett kiadványokat, könyvsorozatokat bocsátott a piacra, ennek ellenére a magyar olvasóközönség legfontosabb politikai és irodalmi hírforrásai a hírlapok maradtak.

 

A román nyelven olvasók a város lakosságának csekély rétegét alkották, a vidék, a Belényesi-medence és az Élesd környéki román falvak lakói nem járattak hírlapokat. Ezért a román nyelvű hírlapokat a prefektus ellenőrzése mellett a polgármesteri hivatalok, jegyzők, tanítók és a katonai alakulatok rendelték meg kötelező módon. A román nyelvű kiadványok nyomtatására több nyomdát is létrehoztak. 1919-től a román adminisztráció közbenjárására, a román nyelvű nyomtatványok előállítására, a Victoria Bank befektetéseként jött létre a Tipografia Românească S.A.66. Ebben nyomtatták az impériumváltás utáni években a legtöbb román nyelvű lapot, köztük a Vestul României, Gazeta Bihorului, Santinela címűt. 1936-ban a nyomda Izsák Ignác tulajdonába került, s ő Unireára, majd 1940–42-ben Urániára (Fő utca 20.) változtatta a nevét. Ez a nyomda is az államosításig működött.