A Vaiszlovich–Pallay affér és a nagyváradi párbajellenes szövetség: 2/4

 

 

A Nagyvárad napilap az impériumváltás és az 1920-as évek válságai által meggyötört nagyváradi olvasóközönség számára a nosztalgiázás lehetőségét kínálta fel, amikor 1931 novemberében Híres váradi párbajok. Krónika a bihari sportférfiakról, úrlovasokról és legendás gavallérokról címmel többrészes sorozatban idézte fel a megye „békebeli” időszakának izgalmas párviadalait. A sorozat beharangozója szerint az „idegfeszítő szenzációk” helyett mindenkinek jólesik elmerülni elmúlt idők „regényes eseményeiben”.13 Az Orion álnéven publikáló szerző a sorozat november 1-jei nyitányában a tisztelet és az elismerés hangján mutatta be hőseit. Szerinte a bihari párbajhősök és sportemberek egy „erőteljes, lánglelkű” nemzedék tagjai voltak, mindenféle értelemben kiemelkedő tehetségek, akiknek lelkületén érződött, hogy a „nagy idők”, az 1849-cel lezáródó „hőskorszak” férfiinak méltó utódai voltak, hasonlatosak Wesselényi Miklóshoz, a reformkor héroszához, aki egy személyben volt államférfi, szónok, korának legerősebb embere, kitűnő vívó, lövő, sportember, férfiszépség, élő férfiideál, vagyis az erő, a szellem, a szépség megtestesülése, tökéletes egysége egy lovagias szellemű bátor férfiban. A bemutatásra kerülő bihari férfiak tehát – a szerző szemléletében – a sport- és a közélet „pompás emberpéldányai” voltak.

 

Oriont alig két-három évtized választotta el a „héroszok” korától, az elbeszélés jellege mégis évtizedek, évszázadok óriásinak tűnő távolságát helyezte az elbeszélő és az elbeszéltek közé. A távolság a gyökeres átalakulásból fakadt: a Monarchia bukása, az impériumváltás, a város átrendeződése, új meggyőződések térnyerése, különféle krízisek egész sora teljesen új világot rajzolt a szerző köré, amihez képest a háború előtti időszak hőskorrá nemesedett. És így a szerző a párviadalok szereplőihez jóindulattal, idealizmussal közelített.14 Orion megemlékezik Pallay és Vaiszlovich afférjáról is, a bemutatott párviadalok sorát éppen ez a párbaj – mint a véres, szenzációs párbajok utolsó darabja – zárja, tizenhetedikként. Leírásában a Tisza István baráti köréhez tartozó előkelő személyiség csap össze egy körön kívülivel.

 

A századelőn a Nagyváradi Napló szerkesztőjeként dolgozó Ady Endre teljesen másként láttatta a párbajozók világát, a héroszok helyét nála a kaszinó babonáit követő, maradi, feudális urak vették át. A Vaiszlovich–Pallay párbaj másnapján írt cikkében (Lovagias emberölés május elsején) kirohanást intézett a párbajmániát okozó „exkluzív, lovagiaskodó szellem” ellen. Az írás egyik alapgondolata, hogy Nagyvárad olyan, mint az ország kicsiben, modellezi a társadalmi küzdelmeket, jelen esetben a „progresszívek” és a „reakciósok” értékrendjének ütközését. Szerinte itt mind a két oldal erős, a haladás képviselői pedig nehéz harcot vívnak a katonaság, a dzsentri és az egyházi aula maradi babonáival, vérengző erkölcseivel szemben.15 Egy másik helyen azonban leszögezi, hogy a lovagiaskodás nem a keresztény urak szokása csupán, a „Vér városában” (Nagyváradon) ugyanis az urizáló, vitézkedő zsidó is „bicskát ránt”.16 Amiről kevésbé esik szó: a szokásnak a progresszívek is adóztak, maga Ady és köre is belesodródott olykor párbajokba. A párbajellenes mozgalom egyik szervezőjét, Halász Lajost 1902-ben a bíróság párbajvétség miatt ítélte el,17 1903 márciusában hírlapi polémia miatt pisztolypárbajt vívott Lengyel Gézával, párbajsegédje pedig Ady Endre volt.18 Néhány hónappal később Ady Endrének – akinek 1900 előtt már volt két kardpárbaja – ugyancsak Lengyel Gézával támadt konfliktusa, ami „a lovagiasság szabályai szerint” rendeződött el.19 Bíró Lajos, a Szabadság munkatársa szintén párbajozott.20 Ennek ellenére a felelősség Adynál a kaszinóé, Pallay, a „jóravaló, derék ember” is csak áldozat, mégpedig a vérére szomjúzó, lovagias normákat követő és megkövetelő kaszinó kárvallottja.21 Ady tehát Orionhoz hasonlóan saját jelenének kritikáját fogalmazza meg, de vágyakozással ő nem a múltra, hanem éppen ellenkezőleg, a „lovagias babonák”-tól mentes jövőre tekintett.

 

Ami a törvényi hátteret illeti, a párbajvétség külön büntetőjogi besorolást kapott: nem kezelték egyszerű testi sértésként, és enyhébb büntetési tételek kapcsolódtak hozzá. A párviadalról az 1878. évi V. tc. XIX. fejezete (293–300.§) rendelkezett, e szerint a kihívás és annak elfogadása vétségnek minősül, és hat hónapig terjedő államfogházzal büntethető. Aki párbajra fegyveresen kiállt, egy évig terjedő államfogházat kaphatott; ha ellenfelét a párbaj során megsebesítette, két év államfogházzal is sújthatták. Ha a sérülés maradandó volt, a büntetés három évre emelkedhetett. Ha ellenfelét megölte, öt évig terjedő államfogház várhatott rá. Súlyos testi sértésként vagy szándékos emberölésként akkor kezelték az esetet, ha bebizonyosodott, hogy a megbeszélt párbajfeltételeket, szabályokat megszegte, és ellenfele emiatt sérült vagy halt meg. A párviadalnál jelen lévő tanúk, orvosok és azok a segédek, akik a párviadal megakadályozására kísérletet tettek, nem voltak büntethetők. A bíróságok általában nem használták ki a törvényi lehetőségeket, és enyhe ítéleteket hoztak: ha a párbaj során nem történt semmi rendkívüli, alig egy-két nappal sújtották a párbajozókat.

 

A párbajkritikusok főként az igazságszolgáltatástól és a törvényhozástól várták a megoldást: elmarasztalták a bíróságok elnéző ítélethozatali gyakorlatát, és a büntetési tételek maximumának kiszabását követelték; a radikálisabbak a párbaj kiváltságos helyzetének megszüntetését és egyszerű testi vétségként való kezelését sürgették. Sokan azt hangsúlyozták, hogy a párbaj megelőzhető lenne azáltal, ha a becsületsértés büntetési tételeit szigorítanák, vagy ha a párbajok során közreműködő segédeket és orvosokat is büntetnék. Természetesen megfogalmazódott a gondolat, hogy a társadalom, a katonaság párbajt elutasító magatartása kulcsfontosságú a változáshoz, és hogy a civil becsületbíróságok felállításától a párbajok számának csökkenése várható.

 

 

A kaszinó választmánya – melynek Rádl Ödön, a Hoványiak, a Szunyoghok mellett maga Pallay is tagja volt – már a párbaj másnapján összeült. Több kaszinótag szóbeli bejelentése és kérelme folytán Cziffra Gerő alelnök kérdést intézett a választmányhoz arról, hogy szerintük Vaiszlovich Gyula kaszinótagot „köztudomású tényei” erkölcsileg megbélyegzik-e, és az egylet kebeléből kirekesztendő-e. A választmány az alapszabály 3. cikkelyének értelmében titkos szavazással Vaiszlovich Gyulát egyhangúlag kizárta az egyesületből. A kigolyózásról szóló értesítést az érintett már másnap kézhez kapta.22

 

Vaiszlovichot a kigolyózásnál jobban nyugtalaníthatta fogsága, valamint az a körülmény, hogy Nagyváradon nem akadt ügyvéd, aki esetét elvállalta volna. Öccse, Emil végül budapesti ügyvédet kért fel a védelmére, Kenedi Géza, a híres ügyvéd, újságíró személyében. Az ügyészségi fogházban raboskodó férfi május 3-án tett vallomást a vizsgálóbíró előtt. Pallayt a családi konfliktus szításával vádolta, az inzultust formaszerűnek nevezte, vagyis tagadta a tettlegességet, és azt állította, hogy Pallaynak csak a vállát érintette meg. Továbbá úgy vallott, hogy nem állt szándékában bántani párbajellenfelét, célzás nélkül lőtt.23 A nagyváradi jogászkörök meglepetésére a rab szokatlanul hosszú ideig, három hétig volt vizsgálati fogságban. Az őt végül szabadlábra helyező ítélőtáblai indoklásban – a sajtó szerint – az szerepelt, hogy letartóztatására nem volt elegendő ok, és arra csak azért kerülhetett sor, mert a kedélyállapotok „túlságosan fel voltak izgatva”, a letartóztatás mintegy elégtételül szolgált.24 A párbajvétségben indított eljárás végül csak 1906-ban, kúriai döntéssel zárult le. Az eljárás során a sajtó által áldozatként bemutatott Pallay bevallotta, hogy kifejezetten fegyveres elégtételt kért, mert a „meggyalázást” csak így tartotta megtorolhatónak. A szakértői vizsgálatokból nem derült ki egyértelműen, hogy Vaiszlovich célzott-e vagy sem. A nagyváradi törvényszék ahhoz viszonyítva, hogy a párbajozókat rendszerint egy-két napi államfogházra ítélték, végül igen súlyos ítéletet hozott: Vaiszlovich Gyula elsőrendű vádlottat párbajvétségért egyévi, Pallay Lajos másodrendű vádlottat háromnapi államfogházra ítélte. A bíróság súlyosbító körülménynek vette a sebesülést, azt, hogy Pallay Lajost ügyvédi minőségében érte a támadás, és azt, hogy Vaiszlovich már büntetve volt becsületsértésért. Az ítéletben csupán Pallay nyugodott meg, Vaiszlovich fellebbezett.25 A Nagyváradi Napló újságírója szerint érthető, hogy az ítélet mindenfelé megdöbbenést fog kelteni: „Mi ezúttal nem kommentáljuk meg, csak arra utalunk, hogy a nagyváradi törvényszék ilyen szigorú ítéletet még párbaj ügyében nem hozott.”26 Később az ítélőtábla hét hónapra szállította le a büntetést, s ezt a kúria is megerősítette.27