A Vaiszlovich–Pallay affér és a nagyváradi párbajellenes szövetség: 3/4

 

Vaiszlovichnak a kaszinóból való kizárásában és az ellene alkalmazott bírósági szigorban minden bizonnyal a Pallay iránti széles körű szolidaritás és presztízse is közrejátszott. A kibontakozó párbajellenes mozgalmat azonban nem tekinthetjük pusztán a Pallay iránti szimpátia és kálváriája miatti indulatok következményének. A párbajellenes mozgalomnak ugyanis Nagyváradon előzményei voltak.

 

Jelentős párbajellenes szervezkedés 1893-ban, Kálmán József újságíró-ügyvéd és Örley György joghallgató halálos kimenetelű párbaja nyomán bontakozott ki. Egy színésznő (Áporka Eszti) magatartásával kapcsolatos nagyváradi hírlapi kritika miatt két megyei tisztviselő a cikk szerzőjét, Újlaky Antalt az utcán bántalmazta. A párbaj a kollégájával szolidaritást vállaló Kálmán József újságíró és a vele szóváltásba keveredő Örley György joghallgató között zajlott le, és az ifjú újságíró halálával zárult. A párviadalt Kálmán József kezdeményezte, annak ellenére, hogy korábban amellett foglalt állást, hogy újságírók párbajkihívást ne fogadjanak el.28 A történtek megbotránkozást váltottak ki az ország közvéleményében, hetekig izgalomban tartották a várost, a napilapok hasábjait ellepték a párbajmánia megszüntetésére vonatkozó javaslatok. Ekkor a párbajellenes mozgalom fő kezdeményezői a budapesti polgári körök voltak, elsősorban a terézvárosi és az erzsébetvárosi polgári kör járt elöl a szervezkedésben, az előbbiben a demokrata párti országgyűlési képviselő, a későbbi igazságügyi miniszter, Vázsonyi Vilmos volt a hangadó. A fővárosi társas körök a nagyváradi ügy nyomán végül kérvényekkel fordultak a miniszterelnökhöz és a képviselőházhoz, s ezekben a párbaj büntetésének szigorítása, a párbaj elfajulásának megakadályozása érdekében álltak elő javallatokkal.29 A mozgalomnak azonban nem volt hatása, idővel elhalt. Vázsonyi nyolc évvel később a közömbösségre, a politikai szándék és a szervezők kitartásának hiányára vezette vissza a kudarcot.30 A nagyváradi közeg azonban nem maradt süket az újonnan felhangzó budapesti párbajellenes hangokra.

 

Az 1901. év a párbajellenes szervezkedés újabb fejezetét nyitotta meg. Ebben az évben Vázsonyi Vilmos parlamenti afférba keveredett a néppárti Szüllő Gézával, de annak párbajkihívását elutasította.31 A politikus elvi állásfoglalása nagy sajtóvisszhangot keltett, és a fővárosban a párbajellenes szervezkedést is felélesztette. A Nagyvárad újságírójának a botrány kapcsán nyilatkozó Vázsonyi Vilmos kijelentette, hogy a tragikus kimenetelű, nagyváradi Örley–Kálmán affér óta tartja fontosnak a párbajjal szembeni küzdelmet.32 A történtek Nagyváradon is figyelmet kaptak, az ottani újságírók: Ady Endre, Halász Lajos és Bíró Lajos párbajellenes népgyűlés szervezésébe fogtak. A város „több kiváló alakját” is felkérték a gyűlésen való részvételre, a népgyűlés elnökéül pedig a későbbi párbajáldozatot, Pallay Lajost szemelték ki, aki állítólag „nemes, liberális gondolkozásához híven készséggel jelentette ki, s ígérte meg, hogy élére áll a mozgalomnak, s elvállalja az elnökséget”. A gyűlést beharangozó hírlapi közleményben a szervezők a párbajellenességet a szólásszabadság iránti elkötelezettséggel kapcsolták össze, szerintük ugyanis a képviselő szólásszabadságát karddal vagy pisztollyal akarták elfojtani. A párbajt tehát a jograblás eszközének tekintették, és a polgárokat jogaik védelmére szólították föl.33

 

1901. december 8-án a Fekete Sas nagyterme zsúfolásig megtelt; a nagygyűlés elnökének szerepét egy sürgős ügy miatt távol maradó Pallay helyett végül Berkovits Ferenc ügyvéd töltötte be. A Nagyváradi Napló felelős szerkesztője, Dési Géza terjesztette elő a határozati javaslatot, melyben kezdeményezte, hogy a népgyűlés sürgöny útján üdvözölje Vázsonyi Vilmost, és hogy kérjék fel Nagyvárad törvényhatóságát, hogy felirat formájában indítványozza az országgyűlésnél a magyar büntetőtörvénykönyv párbajjal és becsületsértéssel kapcsolatos passzusainak módosítását, szigorítását. A határozati javaslatot a jelenlévők lelkesedéssel fogadták. A gyűlésen állítólag valamennyi társadalmi réteg képviseltette magát, de az esemény szervezői és szónokai (Bíró Lajos, Dési Géza, Várady Zsigmond, Ady Endre, Halász Lajos) ügyvédek és újságírók voltak. A Napló cikkírója, vélhetően Ady Endre szerint Nagyvárad „intelligens, művelt társadalma” büszke lehet rá, hogy elsőként érezte meg az idők szelét, és indított az egész ország társadalmát átható, eredménnyel kecsegtető mozgalmat a párbaj ellen.34

 

A legnagyobb hatású nagyváradi szervezkedés azonban a Vaiszlovich–Pallay affér nyomán bontakozott ki, és a szervezők körének összetétele a korábbiakhoz képest módosult. A mozgalom nyitánya a nagyváradi jogakadémiai ifjúság mozgolódása volt, a hallgatók egy része ugyanis pár nappal az affér után párbajellenes összejövetelen gyűlt össze. Ám a gyűlés végül „frivol játék, heczczek sorozata, afférok kovásza” lett, az ülést ugyanis a párviadalt támogató ifjúság zsivaja szakította meg („Nem demokratáskodunk!”, „Éljen a párbaj!”, „Abczug Vázsonyi!”), és a helyszínen párbajkihívások is elhangzottak.35 A történtek a mozgalom sikerével kapcsolatos szkepticizmust erősíthették. A Nagyváradi Napló újságírója Műfelháborodás című írásában a párharcok utáni tiltakozások szalmaláng jellegére emlékeztetett, és hogy ezúttal más irányt vegyenek az események, az egész társadalom kiállását, a mozgalomnak erkölcsi súlyt adó tekintélyek bekapcsolódását sürgette.36

 

Az egyeztetések hónapokat vettek igénybe, vagy csak hónapokkal a párbaj után kezdődtek el; tény, hogy a napilapok szeptember végén adtak hírt arról, hogy Nagyváradon nemsokára „hatalmas erővel” indul országos útjára a párbajellenesség „szép, világos” gondolata. A Napló publicistája szerint Nagyváradról kellett indulnia a mozgalomnak, mert az ideát itt érték a leggyászosabb vereségek. A liga szervezőiről ekkor csak annyit tudunk meg, hogy „nemes, lelkes, értékes” emberek, és hogy a mozgalomhoz a nagyváradi társadalom csaknem valamennyi komoly, számottevő alakja csatlakozott.37 A tagtoborzásra a szervezők aláírási ívként is funkcionáló felhívást állítottak össze. Szövege szerint az alapítók megelégelték, hogy a párviadalokat követő mozgalmak rendre kihunynak, ezért szövetség létrehozása mellett döntöttek, mely által az akaratot kívánják életben tartani és a polgári társadalom „egészséges világnézeté”-t kifejezésre juttatni. Egyúttal azt is nyilvánvalóvá akarják tenni, hogy a társadalom „igazán demokrata és művelt része” nem barátja a párbajnak, és nem veti meg azt, aki a párharcot elutasítja. A felhívásban a szervezők oly közvélemény kialakítását tűzték ki célul, mely rábírja a törvényhozót a becsületsértés és a párbaj szigorúbb büntetésére, az eljáró bíróságokat a törvények erélyes alkalmazására, a hírlapirodalmat pedig a párbajhírek közlésének mellőzésére, a párbajozók és becsületsértők megrovására. A felhívás 12 tételből álló névlistával, vagyis a kiemelt aláírók nevével zárult, ekképp: Hoványi Géza, a nagyváradi Takarékpénztár igazgatója, Huzella Gyula, királyi kereskedelmi tanácsos, az ipari és kereskedelmi kamara elnöke, a királyi törvényszék kereskedelmi ülnöke, Sável Kálmán királyi főügyész, Nagy Ferenc királyi ítélőtáblai bíró, Papp Miklós pénzügyigazgató, a legelőkelőbb családokkal rokoni kapcsolatban és párbajhős hírében álló Mezey Mihály királyi közjegyző, Sarkadi Lajos kereskedelmi és iparkamarai titkár, Kepes L. Miklós királyi törvényszéki bíró, Perczel Adolf albíró, Berkovits Ferenc ügyvéd, az ügyvédi kamara alelnöke, Grósz Menyhért királyi törvényszéki és fogházorvos és Várady Zsigmond ügyvéd és újságíró.38 A hangadók körének korábban az újságírók által elfoglalt helyét tehát a helyi társadalmi és politikai elit tagjai, az igazságszolgáltatás vezető alakjai vették át. Egy részük egyben a „kaszinótársadalom” oszlopos tagja is volt, másik részük (Berkovits, Sarkadi, Kepes, Perczel, Várady, Grósz) pedig a nagyváradi László király szabadkőműves-páholyhoz kapcsolódott. Az aláírók nemcsak a nevüket adták az akcióhoz, többüket (különösen Váradyt, Hoványit és Sávelt) utóbb a mozgalom tényleges szervezőiként, vezéreiként tartották számon. A felhívásba nem vették bele a párbaj mint különálló vétség eltörlésének követelését: a szervezők széles körű támogatást reméltek, a mozgalom terjedését bizonyára nem akarták túl merésznek ítélt vállalásokkal hátráltatni.

 

Október 5-én a sajtó a felhívás teljes szövegét és a szövetség alapszabály-tervezetét is publikálta. Az alapszabály-tervezet szerint – melyet vélhetőleg külföldi minták alapján Kepes L. Miklós szerkesztett39 – a szövetség célja a párbaj megszüntetése, amit úgy fog elérni, hogy becsületbíróságokat szervez, valamint arra fog törekedni, hogy a megsértett becsület az állami bíróságok eljárásában maximális védelmet kapjon. A szövetség magát a tagsági díjakból és adományokból tartja majd fenn, szervei a közgyűlés és az igazgatóság lesznek. A befizetett tagdíjak mértéke alapján a tervezet megkülönböztetett alapító, működő és pártoló tagokat, de tiszteletbeli tagok választását is lehetővé tette. A szövetség tagjai kötelesek az egyesület céljait előmozdítani, saját és mások becsületbeli ügyei esetén párbajozás helyett becsületbíróságot kérni. Noha a Nagyváradi Napló lelkesen üdvözölte a liga megalakulását, a tudósításból kiderül, hogy ekkor sem az alakuló gyűlésre, sem a tisztikar megválasztására nem került még sor, a tagtoborzás még javában tarthatott. A cikk írója mindenesetre büszkeséggel kevert elégedettséggel nyugtázta a dolgok állását: „Ez a város sokban lehet kicsi és tehetetlen, de a világosság és humanizmus szolgálatában – ki merjük nyíltan mondani – a legeslegelső helyen áll. Ezzel a gyönyörű akczióval is ezt bizonyította be. Nagy lelkek, nagy intellektusok élnek itt, a kik tudnak termelni és munkálni az ideákért, a tökéletesedésért és világosságért.”40

 

December 14-én a szövetség végrehajtó bizottsága a Kereskedelmi Csarnok nagytermében tartott megbeszélést. Az ideiglenes ügyvivő bejelentette, hogy már több mint 300 aláírás érkezett a szövetséghez, ezért a szövetséget megalakítja. Az ülésen a bizottság elhatározta Heinrich Coudenhove gróf párbajellenes röpiratának magyar nyelvű kiadását41, kiderült, hogy hasonló szövetség megalakítását tervező településeknek elküldték saját nyomtatványaikat, és hogy a végrehajtó bizottság egy becsületügyben már sikeresen közvetített a felek között. A gyűlésen Gergely Ede, a Magyar Országos Békeegyesület főtitkára is részt vett. Örömét fejezte ki a nagyváradi mozgalom előrehaladott volta felett, beszámolt a békeegyesület által újonnan kezdeményezett országos mozgalom részleteiről, és magához vette a nagyváradi liga felhívását és alapszabály-tervezetét, hogy az országos szövetség a nagyváradi szervezet szabályainak megfelelően jöjjön létre. Ugyanezen ülésen a végrehajtó bizottság az alakuló közgyűlés összehívását is elrendelte.42

 

Az alakuló közgyűlésre végül 1902. december 26-án, a Kereskedelmi Csarnok nagytermében, Hoványi Géza elnökletével került sor. A közgyűlés némi módosítással elfogadta az alapszabály-tervezetet, és megválasztotta a szövetség tisztikarát. A szövetség elnöke Ritoók Zsigmond, a nagyváradi ítélőtábla elnöke lett, alelnökökké Sável Kálmánt, Nagy Ferencet, Papp Miklóst és Hoványi Gézát választották meg. A csoportosulás védnöke Bourbon Alfonz herceg, titkára Várady Zsigmond lett, és a választmányt (igazgatóságot) is felállították.43 A belügyminiszter 1903 februárjában hagyta jóvá a nagyváradi szervezet alapszabályait.44

 

A nagyváradi mozgalom az egész országban visszhangot keltett, a fejleményeket Vázsonyi Vilmos sem hagyta szó nélkül. Szerinte Nagyvárad, e „ritka intelligenciájú és felvilágosodott város” a formálódó mozgalom által a polgári társadalom „igazi véleményének” ad hangot. A szervezkedést, legalábbis annak korai szakaszát ugyanakkor kritikával illette, nehezményezte, hogy a szövetség tagjaitól nem követelik meg, hogy a párbajnak egész életükre hadat üzenjenek45, és azzal sem értett egyet, hogy a mozgalom becsületbíróságokat szervezzen. Szerinte a mozgalom lényege, lelke éppen az, hogy nem ismer el a polgáritól különálló becsületet.46 A budapesti Deák Ferenc szabadkőműves-páholy egy évvel később tette megbeszélés tárgyává a mozgalmat. Schillinger Zsigmond vitaindító előadásában dicsérendőnek nevezte ugyan a nagyváradi célokat, de úgy vélte, hogy a párbaj megszüntetésére választott eszközeik nem megfelelőek: sajnálatosnak tartotta, hogy nem az arisztokraták álltak a mozgalom élére, és hogy a nagyváradi mozgalom „radikális operáció” helyett „enyhítő borogatásokat, csillapító szereket” alkalmazna a „betegség” ellen, vagyis a büntetés vonatkozásában megelégszik a meglévő törvényekkel, amennyiben a bíróságok kiszabják a büntetési tételek maximumát. Ugyanakkor a páholytagoknak a szövetségbe való belépést tanácsolta.47