Kistotál: 2/6

2. JELENET

Közjáték: A férfi issza a kávéját, olvassa az újságot, aztán elmegy. A törzsvendég még iszik pár konyakot (a büfés egyre kelletlenebbül szolgálja ki), aztán láthatóan illuminált állapotban elindul ő is, közben emberek mászkálnak az úton. Öreg néni ül le az egyik padra, zacskó földimogyorót és fogót vesz elő a táskájából, a megtört mogyorókat a csalitos felé dobja, aztán vár. Kicsit később egyetemista lány érkezik, mögötte egy fiúval. A lány leül a másik padra, előveszi a jegyzeteit, idegesen lapozgatja őket, a fiú távolabb a fűbe hever és bámulja a lányt.

NÉNI: Ide jár a jogra?

LÁNY: (lapozgatás közben) Nem, építésznek tanulok.

NÉNI: Az sincs messze. (csend) Nincs ma több órája?

LÁNY: (még mindig lapozgatva) De lenne, csak ellógtam. (csend)

NÉNI: Én orvos akartam lenni, de nem tanulhattam tovább. Nem volt megfelelő a pedigrém. Így mezei adminisztrátor lett belőlem a Vasutas Biztosítónál. Az uram is csak a főpincérségig jutott, pedig sokra vihette volna. Nagyon okos, művelt ember volt, isten nyugtassa.

LÁNY: (elszégyelli magát) Igazából vissza akartam menni, csak egy fiú követett, és kicsit megsétáltattam.

NÉNI: Az a fiatalember ott a fűben?

LÁNY: Igen, amelyik ott fekszik és bámul.

NÉNI: Nem úgy néz ki, mint egy szatír.

LÁNY: Én sem hiszem, hogy az lenne. Tessék megnézni azokat a szomorú szemeket!

NÉNI: Hát, van bennük titok. Az az érzésem, kislány, hogy nem először látja őket.

LÁNY: Nem. Két hónapja elhívtak a diákszínpad előadására. Már ment egy ideje a darab, amikor éreztem, hogy valaki figyel. Tetszik tudni, amikor úgy bizsereg az ember tarkója.

NÉNI: (mosolyogva) Bizony, van az úgy…

LÁNY: Ott állt a sarokban, mint egy szellem, és le se vette rólam a szemét. Biztos voltam benne, hogy meg fog szólítani, de kifelé menet már nem láttam sehol. Gondolom, bement a kulisszák mögé, a barátnőm azt mondja, ő ott a rendező vagy mi.

NÉNI: (még mindig mosolyogva) Hajaj, művészlélek!

LÁNY: Vagy csak simán dilis. Sokszor órán is észreveszem, hogy néz valamelyik szemben lévő ablakból, vagy hogy követ távolról, de a világért sem jönne oda. Ijesztő.

NÉNI: Azt azért talán nem mondanám. Inkább különös. Bár tény, hogy maguknál ez nem így zajlik mostanában.

LÁNY: Hát nem. Úgy látszik, vonzom a fura fazonokat.

NÉNI: Ne bánja, csak azokkal érdemes kezdeni. Az én férjem sem volt hétköznapi. Amikor megismertem a tánciskolában, rögtön el is zavartam. Nagyképű alak volt, azt hitte, övé a világ. Hónapokig járt utánam, de szóba se álltam vele, persze azért a kedvét sem vettem el. Aztán nemsokára elvitték katonának, de onnan is irkált, először még szemtelenül, aztán egyre lágyabban, szenvedélyesebben. A harmadik levélre már válaszoltam, mire hazajött, fülig szerelmes voltam belé, és ez nagyjából így is maradt több mint ötven évig.

LÁNY: Szép történet. Ma már talán nincs is ilyen.

NÉNI: Ó, dehogynem, kislány, csak akarni kell. Ne gondolja, hogy mi nem kívántuk olykor a fenébe egymást, vagy nem veszekedtünk! Néha még neki is mentem, (nevet) de aztán valahogy mindig rendbe hoztuk a dolgokat. Az a lényeg, hogy az ember újra és újra találjon valamit, ami miatt érdemes megint belevágni. Amikor jóban voltunk, gyakran elé mentem a munkába. Nem szerette, ha éjjel nélküle mászkálok, de tudtam, hogy örül nekem. Olyankor kimentünk a ligetbe, még télen is. Én beültem a hintába, ő meg hajtotta és verseket szavalt. Egyszer kilesett minket az egyik kollégája, utána állandóan ugratták vele az étteremben, hogy holdkóros, de ejtett a fejükre. Karriert nem építettünk, gyerekem nem lehetett, csak egymásnak éltünk. Idősebb korára kicsit rigolyás lett, de ki nem? Minden délelőtt ki kellett vele jönni ide a parkba, mert észrevette, hogy erre a fára mókusok költöztek. Szerette etetni őket. Cipelte magával ezt a rozsdás fogót, hogy megroppintsa nekik a mogyorót, mielőtt odaadná. Hiába magyaráztam, hogy ki tudják maguknak bontani, őt nem érdekelte. És most nézze meg, két éve már, hogy meghalt, infarktus, nem szenvedett szinte semmit, és én minden nap eljövök ropogtatni az elkényeztetett kis dögöknek. De úgy látom, most ejtenek a fejemre, lehet, megijedtek magától.

LÁNY: Ó, nem akartam zavarni… (feláll)

NÉNI: Nem zavar, a fiú miatt meg ne aggódjon, csak összeszedi a bátorságát végre!

LÁNY: Hát, nem tudom, mit kezdenénk egymással, és ez asszem, nem is fog most kiderülni. Visszamegyek az egyetemre, a délutáni szemináriumokat csak nem kéne kihagyni. Aztán majd meglátjuk.

NÉNI: Megyek én is, a kis gazfickók összeszedik később, amit elhajigáltam. Találkozom a húgommal abban a remek cukrászdában itt a sarkon, isteni a krémesük. Kicsit később jön még, de addig legalább eszem egyet titokban. Mindig aggódik a cukrom miatt. Mindenesetre szorítok maguknak, örülök, hogy megismertem.

LÁNY: Én is örülök, csókolom, és jó sütizést.

3. JELENET

A néni és a lány el, a fiú néz utánuk, aztán elindul az ellenkező irányba. Városnéző csoport érkezik, külföldiek és magyarok vegyesen. A csoportot elegáns, valaha gyönyörű, öregedő nő vezeti, harminc körüli kolleginája tolmácsol a csoportnak.

TURISTA1: Kann ich hier etwas zu trinken kaufen? Meine Frau ist sehr durstig.

TOLMÁCSLÁNY: Oh natürlich. (az idegenvezetőnek) Meg kéne állnunk, szerintem mind szomjasak.

IDEGENVEZETŐ: Tudod, hogy kötött időpontjaink vannak, nem állhatunk meg minden sarkon.

TOLMÁCSLÁNY: Reggel óta hajtjuk őket szünet nélkül.

IDEGENVEZETŐ: (észreveszi, hogy a csoport egy része már sorban áll a pultnál) Na mindegy, ezek már megrohamozták a büfét, úgysem rángatjuk el onnan őket! (hangosan) Hölgyeim és Uraim, itt megállunk egy kicsit pihenni, mielőtt bemennénk a múzeumba.

TOLMÁCSLÁNY: Ladies and gentlemen, we take a short break here before visiting the museum. (a magyarok közül páran az ártáblát nézik, a többiek saját elemózsiát vesznek elő, az egyik nő hatalmas szendvicset ad a férjének)

IDEGENVEZETŐ: Utoljára mondom, semmi szükség rá, hogy fordíts, harminc éve vagyok a szakmában.

TOLMÁCSLÁNY: Tudom, de ez a dolgom, a főnök úr ezért küldött magával.

IDEGENVEZETŐ: Pontosan tudom én, hogy miért küldött. (hangosan) Csak pár percünk van, emberek, várnak minket a pénztárnál. Just ten minutes, wait the cashmachine.

VIDÉKI ÚR: (teli szájjal, érthetetlenül) Várjon már egy kicsit!

IDEGENVEZETŐ: Tessék?

VIDÉKI NŐ: A férjem szeretné nyugodtan megenni a szendvicses kenyerét. A panzióban csak két sápadt tojást adtak neki reggelire, azt is főlve, pedig ő rántottának eszi, sonkával vagy szalonnával. Rendes kenyerük sem volt, csak az a barna. Amit csomagoltam, meg nem engedték bevinni az étkezdébe. Azt írta a program, hogy háromszori bőséges étkezés lesz, azt is fizettük.

IDEGENVEZETŐ: Igen, de normál étkűeknek.

VIDÉKI NŐ: Kérem?

TOLMÁCSLÁNY: A kolléganő úgy érti, hogy a férjének szerencsére egészséges, jó étvágya van, látszik, milyen erős ember, kell neki a kalória. Majd szólok a recepción, hogy süssenek neki egy szép nagy rántottát holnap reggelre, mielőtt haza tetszenek indulni.

VIDÉKI NŐ: Köszönöm, kedvesem!

IDEGENVEZETŐ: De ért itt valaki a kliens nyelvén, pedig kár beléjük! Ezeknek a hazaiaknak semmi se jó, ezek csak a panaszlevelet tudják írni.

TOLMÁCSLÁNY: Csak igyekszem megdolgozni a pénzemért.

IDEGENVEZETŐ: Ó, azt már rég megtetted, aranyom!

TOLMÁCSLÁNY: Tudom, mire célozgat folyton, meg hogy mit sutyorognak rólam az irodában, de én soha… nekem master digree-m van turizmusból meg szakmai felsőm angolból és külföldi tapasztalatom, Ön is látta a CV-met…

IDEGENVEZETŐ: Szívídet, ugyan már!

TURISTA 2: Excuse me, could you tell me something about this statue!

IDEGENVEZETŐ: Mit mond?

TOLMÁCSLÁNY: Csak azt akarja tudni, mi ez a szobor.

IDEGENVEZETŐ: New style, no figura.

TURISTA 2: What did she say?

TOLMÁCSLÁNY: She said it was a modern one.

TURISTA 2: I go to check the pedestal. (elindul a talapzat felé)

TURISTA 3: (utánamegy és visszarántja) You do not check anything. What shall I do, if you are bitten by a snake?

TURISTA 2: What?

TURISTA 3: I’ve read in my guidebook that few kinds of vipers are living here.

TURISTA 2: But for God sake, honey, there is nothing dangerous there. We are at the middle of the city.

IDEGENVEZETŐ: Mi bajuk van ezeknek?

TOLMÁCSLÁNY: Az úr meg akarta nézni közelebbről a szobrot, de a hölgy azt olvasta az útikönyvében, hogy viperák élnek nálunk, ezért nem akarja odaengedni.

IDEGENVEZETŐ: Komolyan mondom, az idegeimre megy ez a csoport! No snake here, vipera just Balaton, Plattensee, ott is csak few. Ok?

A pár értetlenkedik.

TOLMÁCSLÁNY: There are just few small populations of vipers in Hungary, but they are endemic to other territories, more than hundred kilometers far from here.

TURISTA 3: Better safe than sorry.

TOLMÁCSLÁNY: (ránéz a telefonjára) I have no wifi signal, but I’ll look after this statue on my smartphone at the museum.

TURISTA 2: Oh, never mind, it’s not so important.

IDEGENVEZETŐ: Na jó, vigyük őket a nemzetibe, aztán még a Parlament, és vége. Remélem, egyik sem fedezi fel a Loch Ness-i szörnyet a Dunában, mert akkor betegállományba megyek. Induljunk, emberek, a szemetet ne hagyjuk szanaszét! Let’s go people, don’t live dustbin!