Kistotál: 5/6

9. JELENET

Az egyetemisták tovább mulatnak a háttérben, a büfés még egy kis zenét is kapcsol nekik, megy az iszogatás, néha hangos kiabálás, nagy nevetések. A jól felszerelt hajléktalannal szembeni padra fiatal fiú költözik, farmer és kopott zakó van rajta, látszik, ápolt, de szegény. Csak egy hátizsák van nála, azt a feje alá téve próbál aludni, de neki sem megy.

HOBÓ: (fekve marad, de kiveszi az egyik füldugót) Hé, kolléga! Kérsz füldugót?

KÖLTŐ: (felül) Elnézést, megismételné? Nem értettem, mit mondott.

HOBÓ: Azt kérdeztem, kérsz-e füldugót. Van egy pár bontatlan még valahol a zsákban.

KÖLTŐ: Köszönöm, nem kérek.

HOBÓ: (felül ő is) Igazad is van, ebben a zenebonában pont szart sem ér. (kiveszi a másik füldugót is) Mulatnak a fiatalok.

KÖLTŐ: Tegyék.

HOBÓ: Nem is azt mondtam, hogy ne, csak nem lehet tőlük aludni. (csend, majd laposüveget vesz elő) De kis altató piát csak kérsz?

KÖLTŐ: Köszönöm, nem élek vele.

HOBÓ: Na mi van, te ilyen anti vagy?

KÖLTŐ: Olyasmi. Nem iszom alkoholt.

HOBÓ: Kezdő vagy még! Kevesen bírják az utcát tütü nélkül.

KÖLTŐ: Nem vagyok hajléktalan. Vidéken lakom édesanyámmal.

HOBÓ: Á, értem. (büszkén a cuccaira néz) Mondjuk, elsőre látszott, hogy nem vagy profi. (csend) Feljöttél valami nőhöz, de a kicsikének nem volt fogadóórája, mi?

KÖLTŐ: Ide járok a Bölcsészkarra. Meg kellett vennem egy könyvet, és ha kifizetem a bennlakást, akkor nem marad pénzem vonatra.

HOBÓ: Nem mondták neked, hogy ez az egyetemesdi a burzsujok sportja? Azoké ott. (int a mulatozó csapat felé)

KÖLTŐ: Azért valahogy boldogulok. (csend)

HOBÓ: Én sem voltam mindig csöves.

KÖLTŐ: Gondolom.

HOBÓ: Csak azóta szopok, amióta visszajöttem ebbe a kurva országba. (csend)

KÖLTŐ: Hol élt eddig?

HOBÓ: Hollandia. ’75-ben dobbantottam. Az volt ám az arany élet!

KÖLTŐ: Akkor miért jött vissza?

HOBÓ: Mert már az is fos lett, és nem hittem, hogy nincs annál rosszabb. Figyelj! Amikor odamentem, húszéves kölök voltam, a nyelvet nem beszéltem, csak angolul kicsit, amennyit a lemezekről meg lehet tanulni, és egy hét múlva mégis volt melóm. El tudod ezt képzelni?

KÖLTŐ: Hát…

HOBÓ: Jó, nem azt mondom, hogy nagy szám volt, de nem is kellett megszakadni. Szőnyegpadlót vittünk ki házhoz, és raktuk le egy másik sráccal. Kocsi a seggünk alatt. Napi átlag három cím, legalább tíz gulden jatt fejenként mindenhol. Ha magasra kellett cipelni vagy nagyobb volt a pecó, akkor húsz. Átlagba napi 35-40 gulden megvolt, csak zsebinek. Tátod a szád, mi?

KÖLTŐ: Igazság szerint fogalmam sincs, hogy az mennyi.

HOBÓ: Csak annyit mondok, hogy a napi kaja, pia, joint megvolt huszonötből, és akkor sokat mondtam. A kocsma is teljesen más volt, mindenkinek tele volt a zsebe. Nem az volt, hogy mész oda egyenként a pulthoz egy-egy sörért. Bementél, megvolt a kis hét-nyolcfős társaság, aztán kértél egy ründchent. Onnantól kezdve te is csak kaptad a korsókat, míg ki nem fakadt a hasad. És mondom, mindez a jattból. A fizuhoz alig kellett nyúlni, csak a kis szobáért fizettem, ahol néha ledöglöttem, ha éppen nem buliztam hülyére magam. Öt év múlva már saját gyrosos standom volt, aztán meg egész hálózatom.

KÖLTŐ: (ráhagyja) Értem.

HOBÓ: Nem hiszel nekem, pedig kibaszott milliomos voltam! (A költő nem szól, csak a hobó zsákjára néz.) Igen, most meg itt vagyok. Durva, mi?

KÖLTŐ: Hát…

HOBÓ: A nyolcvanas években még szaladt a szekér, azt sem tudtam, mennyi lém van. Végigkokóztam a diszkó korszakot, naponta háromszor jártam a piroslámpába, és még akkor sem fogyott el, sőt, nőtt a biznisz. Csak aztán kilencventől egyre több arab meg török nyitott rám, az euró meg végleg betette a kaput. A kevéske pénzemmel, ami maradt, inkább hazajöttem, azt hittem, itt még ér valamit. Gondoltam, csinálok egy kis éttermet valahol a belvárosban és szépen ellébecolok. Na, ez volt a faszság!

KÖLTŐ: Nem ment?

HOBÓ: De baz’meg, hobbiból héderelek itt a parkban! (a költő zavarba jön) Jól van na, nem tehetsz róla. (csend) És te akkor mit is tanulsz most?

KÖLTŐ: Ide járok a Bölcsészkarra.

HOBÓ: Szóval, akkor bölcs leszel?

KÖLTŐ: Olyasmi. (mosolyog)

HOBÓ: De most tényleg, jó ez valamire? Elbaszol mittudomén hány évet, alszol itt mellettem a padon, és aztán? Mi lesz bőled?

KÖLTŐ: Az az igazság, hogy verseket írok.

HOBÓ: Verseket. Fasza. De minek ahhoz egyetem? Nem elég, ha jól a fejedre ejtettek? (nevet a saját viccén)

KÖLTŐ: Tudja, ez is egy szakma.

HOBÓ: Hát én nem értek hozzá. Tudod, ismerek pár költőt, mind ebbe a csöves újságba irkálnak, de azok nem végeztek egyetemet, legalábbis nem büszkélkednek vele. (csend) Á, kölyök vagy még, majd megjön az eszed, és elhúzol innen a francba, bárcsak én mehetnék még, de mi a faszt csináljak majd’ hatvanévesen?

KÖLTŐ: Én maradok.

HOBÓ: Jól van, jól van, majd meglátod, szerencsére van időd. Itt viszont nem lehet aludni. (feláll, elkezd összepakolni) Gyere, lépjünk le! Ki tudja, meddig üvöltöznek ezek itt! Nézzük meg, hátha a spanom van őrségben a múzeumnál, akkor alhatunk a kertben, ott senki sem zavar. (A költő vonakodik) Most mit parázol, annyit basztam életembe, hogy már nő sem kell, nemhogy ilyen nyeszlett kisfiú, elvenni meg nincs mit tőled, a faszomnak sem kell a hülye könyved. (a költő még hezitál) Gyere már, adok egy párnát, hogy ne nyomja a táska a fejed. (együtt elmennek)

 

10. JELENET

Az egyetemisták időközben sokat ittak, a lány is erősen be van csípve, de ő a legjózanabb. Egyetemista 2 Csoporttárs 2-vel táncol összeölelkezve.

EGYETEMISTA 1: Na, nézd már, miből lesz a cserepók!

CSOPORTTÁRS 1: Nem hiszem el, hogy ez a spiné mindig ezt csinálja!

EGYETEMISTA 1: Ha irigykedsz, én itt vagyok.

CSOPORTTÁRS 1: Ha az utolsó férfi lennél a földön, és csak egy bakkecske maradna rajtad kívül, én a kecskét választanám.

EGYETEMISTA 1: (csoporttárs 1 arcához közel) Mek-mek. Mek-mek-mek-mek.

CSOPORTTÁRS 1: Haggyá’ má’, Mekkmester!

A bámulós fiú érkezik, megáll az ösvényen tőlük távolabb, és nézi a lányt.

LÁNY: Jézusom, itt van!

EGYETEMISTA 1: Ki a mi a hol?

CSOPORTTÁRS 1: (észreveszi) Hát anyám, ez nem adja fel, most már lépned kéne!

CSOPORTTÁRS 2: (tánc közben) Most már igazán meg kéne vizsgálnod az architektúráját… ha nem mész, megyek én!

EGYETEMISTA 2: (csókolja a nyakát) Nem mész te sehová! (ledönti az egyik plédre, csókolóznak)

EGYETEMISTA 1: Mit keres itt ez a dilis?

CSOPORTTÁRS 1: Nem mit, hanem kit.

EGYETEMISTA 1: (lánynak) Nem mondod, hogy te ezzel?!

LÁNY: Én csak…

CSOPORTTÁRS 1: Te most szépen odamész!

EGYETEMISTA 1: De ez a csávó nem ép!

CSOPORTTÁRS 1: Nem fog megenni. Ha meg gáz van, kiabálsz, és ez a jóképességű szétrúgja a seggét.

EGYETEMISTA 1: De még hogy, visszarepül a bolygójára.

CSOPORTTÁRS 1: Nem kell keménykedni, inkább mekegj még egy kicsit, lehet, meggyőzöl, és mégsem a kecskét választom. (lánynak) Ne tökölj már annyit, tűnés!

 

11. JELENET

Állnak egymással szemben, karnyújtásnyira, a többiek távolról figyelik őket, sutyorognak, nevetgélnek.

LÁNY: Hát tessék!

FIÚ: Mi tessék?

LÁNY: Itt vagyok.

FIÚ: Látom. (csend)

LÁNY: Ennyi?

FIÚ: Mi ennyi?

LÁNY: Hetek óta jársz utánam, és csak ennyit tudsz mondani?

FIÚ: Kezdetnek igen.

LÁNY: Szép.

FIÚ: Szerintem az. (csend)

LÁNY: Azt legalább elmondod, hogy miért bámulsz folyton?

FIÚ: Gyönyörködöm.

LÁNY: Ugyan már…

FIÚ: Te kérdeztél, én válaszoltam.

LÁNY: Így hosszú lesz…

FIÚ: És az baj?

LÁNY: Tulajdonképpen nem.

FIÚ: Na látod! (csend)

LÁNY: És akkor most így fogunk állni az idők végezetéig?

FIÚ: Jó lenne… (lány türelmetlen gesztust tesz) …de akár le is ülhetünk kicsit.

LÁNY: Hová?

FIÚ: Padra?

LÁNY: Azt nem lehet.

FIÚ: Miért?

LÁNY: (mosolyog) Felébresztjük a mókusokat.

FIÚ: Mókusokat?

LÁNY: Bizony. Ott laknak a fán, a néni mondta délelőtt.

FIÚ: Értem. (csend) De ezek városi mókusok, ilyenkor még ébren vannak.

LÁNY: Hirtelen nagy szakértő lettél.

FIÚ: Ühm.

LÁNY: Akkor talán odamehetünk egy kicsit.

Elindulnak a padok felé, a többiek ezt látva egy plédet készítenek oda nekik két fröccsel, és a többi cuccal elrohannak. Leülnek az egyik pad két végére, hallgatnak.

LÁNY: Szóval?

FIÚ: Hm?

LÁNY: Nem vagy egy született társalgó. Lehet, meg fogok sértődni. Most vagyunk együtt először, és nincs semmi témád.

FIÚ: Azért elég sok időt töltöttünk már együtt…

LÁNY: Igen, mert rám tapadtál.

FIÚ: És te elzavartál?

LÁNY: Nem ez a lényeg.

FIÚ: Hm. Akkor elmondaná, mindent tudó kisasszony, hogy mi a lényeg?

LÁNY: Az a lényeg, hogy nem tudunk egymásról semmit.

FIÚ: Csak éppen eleget.

LÁNY: Na, mesélj!

FIÚ: Te például tudod rólam, hogy kitartó vagyok.

LÁNY: Ez tény. (csend) Meg azt is, hogy dilis.

FIÚ: (ijesztő arcot vág) Egy igazi pszichopata!

LÁNY: (nevetve) Azt azért nem mondtam. (incselkedve) És te, mit tudtál meg rólam?

FIÚ: Lássuk… A kávét cukor nélkül iszod, sok tejjel, balkezes vagy, a hátizsákod mindig félvállon hordod, sokszor rágod a szád…

LÁNY: Hát, ennyivel még nem mész sokra nálam…

FIÚ: (gondolkodik) Ha megfeledkezel magadról órán, morzsolgatod a füled.

LÁNY: (eltakarja a füleit, kislányosan) A fülecskémet nem ér, az csak az enyém, te meg kilested.

FIÚ: Nem szép dolog megfosztani ettől a látványtól a világot.

LÁNY: Na, ne mondd, hogy önző vagyok! (elereszti a fülét, és a fiú felé fordítja, a fiú pedig hirtelen megcsókolja. A lány benne van egy kicsit, de a fiú egyre szenvedélyesebb lesz, ezért felpattan) Ezt szerinted tényleg így kell?

FIÚ: Mit?

LÁNY: Hogy csak így ripsz-ropsz… olyan szépen indult.

FIÚ: Én csak…

LÁNY: Te csak, te csak. Mit akarsz te tőlem tulajdonképpen? (csend)

FIÚ: Mindent.

LÁNY: Áh, a csajoknak igazuk van. Mind ugyanolyanok vagytok.

FIÚ: De én…

LÁNY: De te mi? Én azt hittem, hogy lehet másképp is, hogy talán majd veled… most menj el!

FIÚ: Ne csináld már!

LÁNY: Azt mondtam, menj el, húzz innen a francba, rád se bírok nézni! (a fiú eloldalog, a lány visszamegy a plédhez)