Néhány hónappal ezelőtt Mr. Churchill Romában az összegyült ujságiróknak azt mondotta, hogy ha olasz volna, szívvel-lélekkel a fasiszta forradalom mellett állana. Hogy azonban Mr. Churchill nem az egész Anglia, sőt igen kicsiny része annak s hogy a liberális szabadságjogok légkörében felnevelkedett angolok nem tudják egy könnyen bevenni Mussolini kényuralmát s lényegesen más véleményei vannak arról, arra nézve idézünk néhány lapvéleményt. Nem szociálista lapokét. Ezekre azt mondhatnák, hogy az ellenkező elfogultságban vannak. Hanem például a Times-t, a jó, öreg meggondolt, izzig-vérig polgári, sőt inkább konzervatív Timest. A Times egy cikksorozatot közölt a fasiszta Olaszországról. Ime néhány részlet a cikkekből. „A fasiszta forradalom a régi liberális állam helyébe egy államot tett, amelyben nincs levegő.” „Signor Mussolini következetes higienikus elveiben. Soha sem volt azon a meggyőződésen, hogy egy népnek jót tesz a szabad levegő.” Az állam „mindenütt az ember sarkában van. Ellenőrzi születésénél neve megválasztását, ellenőrzi életét az iskolában, fizetését, munkaidejét, minden legapróbb részletet munkájában.” Mert „Olaszországban nem az állam által biztosított szabadságokat élvező polgár az ember, hanem egyszerüen termelő az állam szolgálatában.”

A Manchester Guardian, szintén polgári lap, ha liberálisabb szellemű is, mint a Times, igy folytatja. „Mussolini forradalma nem új s a gondolat, amellyel egy életerős, új népet akar teremteni, veszedelmesen hasonlít ahoz, amellyel Diocletian akarta a kimerült Római Birodalom szétesését megakadályozni. A terv felmerülése, hogy mindenkit termelővé kell tenni, mindenki az államtól kapja a napi parancsot s mindenki szigorú diszciplínának vettessék alá, a történelemben mindig egy ország hanyatlásának biztos jele; csak Mussolini hiszi, hogy új életerőt is lehet teremteni vele. De talán, mondhatná valaki, az állam elveszi a személyes szabadságot, de ezzel szemben biztonságot nyujt. Egyáltalában nem. Mert a helyi fasiszta hatóságoknak olyan hatalma és szabadsága van, akár egy despotának a középkori olasz városokban s épen úgy élnek is ezzel. Az állam, amely az embert szindikátusba kényszeríti s pontosan szabályozza életét, igazságtalanság és erőszak ellen sem óvja meg. „Ha valakinek – ezt megint a Times irja – van egy személyes ellensége vagy konkurensének kényelmetlen, akármelyik napon anonim feljelentés alapján a prefektus, a rendőrség, a karabinierik és a fasiszta helyi pártszervezet képviselőiből álló helyi bizottság elé citálják s ha a szerencsétlen valaha is valamely liberális szervezetnek tagja volt, könnyen kihajózzák a Lipari-ba vagy Ustica-ba, amely kis vulkánikus szigeteken a politikailag gyanusok isszák a Palermoból hozott vizet.” A Katholikus párt egy vezetőférfia nemrégiben kapott négy évi börtön büntetést azon a címen, hogy „szándékában állott elérni és átlépni a határt.”

A „The Bound Table” cimű, igen előkelő, feltétlenül polgári felfogásu, de lehető objektivitásra törekvő angol negyedéves folyóirat legutóbbi számában római levelezője tollából hosszú cikket közöl az olasz fasizmusról. Ime néhány részlet a cikkből. Csak tények kommentár nélkül.

„A naptár Olaszországban újra kezdődik azon időpontnál, amikor a fasizmus uralomra jutott. A lapok címlapján azt olvassa az ember: 5. év. A fasiszta köszöntés a hivatalokban és iskolákban kötelező. Állami tisztviselő nem nyilváníthat politikai véleményt, amely ellentétes volna a fasizmussal vagy a legcsekélyebb mértékben is a fasizmus kritikáját tartalmazná. Elbocsátás terhe alatt minden tanítónak és tanárnak le kell tenni a fasiszta fogadalmat. A fasiszta párt az iskolákon belül és kívül monopolizálta az ifjuság testi és lelki nevelését. A bírák épen úgy utasításokat kapnak, mint a tanítók. Hogy csak egyetlen egy példát említsünk, tizenhét birót elbocsátottak, mert magánbeszélgetésben a fasiszta rendszer ellen nyilatkoztak. A sajtó teljesen el van nyomva, úgy hogy az összes olasz ujságok ugyanazon tartalommal jelennek meg. Az élénk vita helyébe halálos monotonia lépett.”

„Az összes politikai pártokat, az egy fasiszta párt kivételével, megszüntették s minden kísérletet azok feltámasztására 3–5 évig terjedő börtönnel büntetnek. Az irodalmi, tudományos és művész egyesületek fasiszta ellenőrzés alatt állanak. A fasiszta renddel elégedetlen egyének három fokozatot képező elbánásban részesülnek. Először „figyelmeztetést” kapnak, hogy a fasizmus ellen ne tegyenek, ne mondjanak vagy ne irjanak semmit. Ezt a figyelmeztetést alá kell irni. A második fokozat az „intés.” A megintett egyén nem hagyhatja el lakhelyét, szabályos időközökben jelentkeznie kell a rendőrségen s minden este nyolckor otthon kell lennie. Lakása kulcsa a rendőrségen van. A harmadik fokozat a „confino,” egy bizonyos helyre, egy puszta szigetre, hegyi faluba, stb. történő számüzés, ahol a száműzött közönséges gonosztevőkkel együtt lakik, reggel hétkor kiengedik s délután ötkor újra bezárják, a helység lakosaival nem érintkezhetik, mesterségét nem folytathatja. Ellátására kap naponként 10 lirát.”

„A fasiszta milicia ellenőrzése alatt működik egy titkos rendőrség, amely mindenkit, aki abba a gyanuba keveredik, hogy nem rokonszenvezik a fasizmussal, állandó megfigyelés alatt tart. Mindenkinek kell legyen egy fényképes igazolványa. Ha gyanús, ujjlenyomatát is ráteszik. Igazolvány nélkül egy olasz állampolgár sem kaphat szobát hotelben.”