Míg a német irodalomban az u. n. sachliche Roman dominál, a magyar olvasóközönség és így az írók is a neoromantikus regény felé fordulnak szeretettel. A neoromantikus regény nagy elmélyülést jelent a romantikussal szemben, úgy tartalomban, mint formában. A naturalizmus volt az elmélyítő, Jókaitól Bródy Sándoron és Móricz Zsigmond Sáraranyán vezetett az út a Tündérkertig, amely a magyar neoromantikus regény monumentálisan grandiózus alkotása.

Dormándi László is ebben a regényben találta meg tanítómesterét, ez a michelangelói dimenziókban megszületett hatalmas alkotás nyitotta meg előtte a neoromantikus kifejezésforma perspektíváit. És mindjárt hozzátehetjük: sem tartalomban, sem formában nem maradt el nagyszerü tanítómestere mögött.

A Solyommadár magyar vágyak, tereket áthasító büszke szárnyalások, magyar égből – alápottyanások igaz szimboluma. Balassa Bálint regénye, a magyar renaissance izgalmas levegője. Főhősét nem is választhatta szerencsésebben Dormándi, hiszen Balassa Bálint alakja époszt kiván, szinte koncentrációja a magyar faj erényeinek és hibáinak, élő lehetősége a magyar jellem száz százalékos megrajzolásának. Nemcsak vérbő, nagy álmodó, mint a Tündérkert Báthory Gáborja, de költő is, aki sorsának meggátolt kiélési formáit is kiteljesítheti művészi alkotásaiban. Ez a gátlásaiban is korlátlan, teljes erejü és teljes tragikumu sors ellenállhatatlanul ragad magával bennünket a hatalmas koncepció négyszázharminc oldalán, jóformán alig enged időt arra, hogy kiélvezzük a bravuros korfestést, az őszintén mély poézissel megfestett tájakat, a mindig lendületes cselekvényt, a klasszikus tudással megrajzolt jellemeket, az élesen meglátott és mégis tág történelmi horizont. És azt a zamatos, sohasem módoroskodó, pompázatosan gazdag magyar nyelvet, amelynek Móricz Zsigmondon kívül ma talán egyedül Dormándi László a gazdája.

A regény hét részre osztódik. Az első részt Batthányi Boldizsár alakja dominálja a főhős plasztikájával csaknem egyenlő értékben. Az ország főkapitánya renaissance alak, egyik kezében kard, a másikban foliáns vagy egy ritka nárcissus hagymája. Egyaránt nagyvonalú hadviselésben, politikában, művészetekben és tudományban. Ha nem volna zászlósúr és főkapitány, ugyanolyan vezető helyen munkálkodna a botanikában, vagy ötvösművészetben. És mégsem magyar Übermensch, húsból vérből való igaz ember, halljuk léptei döngését, látjuk mosolyát, figyeljük sóhajtását.

Időközben a főhős jellemével is megismerkedünk nagy vonásokban, amely fölött domináns szeptimakkordként cseng át a renaissance főur jellemrajza. És ez a dráma expozíciójaként hat, amelyből szervesen bontakozik ki a tizenhatodik századvégi Magyarország tragédiáinak egész komplexuma. A végek életének zord romantikája, a pártoskodó magyarság, a hóditószellemü izlám, a bécsi udvar allongeparókás pribékjei, a szeparációs szellemü erdélyi főurak csoportjainak, tömegeinek, egyéniségeinek káotikus harca, érdekek, eszmék, indulatok ütközőpontjai vágtatnak fel nagyszerű nyüzsgésben, lármás elevenségben. Az életnek és halálnak ebből a szenvedésekkel termékenyített földjéből fakad ki aztán a csodavirág: Balassa Bálint költői énje. És a virágra babonás, titkosfényü napsugár tűz: Losonczy Anna. Hol elborul ez a napsütés, hol felhők mögé buvik, hol egészen belevész a szenvedések éjszakájába. Tiszta hajnalfényben talán sohasem ragyog. És mégis egy életen át remeg felé a csodavirág, a költő lelke. Csaták zajában, töröksip hangjában, erdők zugásában, solyommadár szárnyalásában. Megrázóan nagy sors zuhan le aztán a mélybe és mi hellén végzettragédiák üzenetét halljuk ebben a végzetesen magyartragédiában.

Szeretnék itt néhány részt idézni ebből a regényből, hogy izelitőt adjak egy ritkán hallott, muzsikásan gazdag magyar nyelvből. Az egész könyvet idéznem kellene. Ez a stilus szárnyal, mint a solyommadár, ritmusossá válik, ahol egy másik költő szólal meg Balassa mellett: Dormándi László.

A regény nines teletüzdelve Balassa-idézetekkel. Balassa mondatai azonban mindenütt jelen vannak, ahol a gondolatok, érzések, indulatok zenekara szól. Balassa mondatai vezetőmotivumok, anélkül, hogy az idézőjel vagy a merev szószerint idézgetés miatt kiesnének a többi motivumok szövevényéből.

Nem hagyhatom megemlités nélkül azt a nagy felkészültséget sem, amellyel Dormándi munkájának felelőssége teljes tudatában nekiindult. Történelmi alapossága meglepő és mégsem magátfitogtató. Itt érződik mégis a regény egyetlen és talán súlyos jelentőségü hiánya, árnyoldala: a kor szociális életének elhanyagolása.

Dormándinak nincs egy szava az igazi elnyomottak, a jobbágyosztály szenvedéseiről. Ő csak a magyarság kemény sorsát látja összefoglaló egészében. Nem hatol a dolgok mélyére, ha nem akarja a jobbágyság külön osztálytragédiáját legalább is miliőrajzértékben észrevenni. Balassa Bálint lelkisége akkor teljesedett volna ki egészen, ha neveltetése és osztályhelyzete ellenére is meglátta volna az igazi elnyomottak sorsát. Akármilyen individualista volt is, költő volt és így mindentfelérző, mindent megfigyelő. Ha kissé merészen következtetünk, találunk is költészetében eziránybavezető ösvényeket.

Móricz Zsigmond alkotásait épen ez a szociális meglátás teszi teljessé, biztosra vesszük, Dormádi László következő regénye ezirányban fejlődést fog mutatni. A Solyommadár mindenesetre oly érték, amelyre egész Erdély felfigyel, amint a regény könyvpiacunkon megjelenik. A könyvet egyébként igen izléses formában hozta ki a budapesti Pantheon E. T., ez a hatalmas produkciójú könyvkiadóvállalat. (Arad)

*Dormándi László: Sólyommadár. Regény. Budapest, Pantheon-kiadás.