Az emberek között testalkat tekintetében jelentékeny különbségek vannak. A modern alkattan a belső szekreciós mirigyeknek bizonyos funkcionális egyensulyát (amely fajonként és egyénenként más és más) tekinti a testalkat sajátságait meghatározó tényezőnek. Az alkattan kísérleti eredményei kétségtelenül beigazolták, hogy az emberi testalkat, sőt, a temperamentum és pszihé sajátságai és a belső elválasztású mirigyek müködése egymással közvetlenül összefügg. A szekreciós egyensuly zavarai testi következményekkel járnak, amelyek sokszor hangsulyozottan formai természetüek, mint például az acromegalia, óriásnövés stb. esetében. A modern szekréciós-alkattan ezeknek a betegségeknek a tanulmányozásából indult ki. Egy angol tudós, dr. Crookshank azonban „The Mongol in Our Midst” cimű könyvében még egy lépéssel tovább megy: az alkattan tanulságait az emberi származástanra probálja alkalmazni és roppantul érdekes és messzeható fontosságú eredményekre jut.

Már a statisztikai adatok alapján is bizonyosnak látszik, hogy az emberi faj egyénei alkat szerint meghatározott tulajdonságokkal biró tipuscsoportokba különülnek el. Ezek a típusok testi-lelki tekintetben egyaránt zárt tulaj donságcsoportot jelentenek és nem mindig azonosak a mi „faji” elképzelésünkkel, amelyet igen gyakran kulturális tényezők határoznak meg. Minden ilyen biológiai tipus formai egység inkább és mint ilyen, határozott testi-lelki jegyekkel bir.

Crookshank ezeket az alaptípusokat tette tanulmány tárgyává származástani szempontból. Három ilyen biológiai alaptípust talált az emberi fajon belül és ezek mindegyike körülbelül összeesett a régi fehér, sárga és fekete fajú ember fogalmával. S ami Crookshank legérdekesebb felfedezése: minden tipus három formában jelenik meg összes tipikus jegyeivel és pedig: egy emberfaj, egy betegség és egy majomfaj képében. Ugy, hogy a főtípusok egyes csoportjai (a beletartozó faj, beteg és majom) egymásközt biológiai és morfológiai szempontból sokkal több azonosságot mutatnak, mint az egyes főtipusok tagjai egymással összehasonlítva. A következő´ csoportokat találta azonos alkattani jegyekkel bíróknak (tehát azonos biológiai tipusúaknak) vagyis rokonoknak:

1. A faji mongolokat, a mongoloid hülyéket (gyakori betegség, fehér fajú emberek között, amely négerek között ismeretlen) és az orangutangot.

2. A fehér embert, a dementia praecoxos beteget és a csimpánzot.

3. A négert, az aethiop beteget és a gorillát.

Ez más szavakkal azt jelenti, hogy alkattanilag a mongolok, mongolóid hülyék és az orangutáng egymással közelebbi rokonságot mutatnak, mint a fehér emberrel, amely a csimpánzzal vagy mint a négerrel, amely viszont a gorillával van közelebbi rokonságban, mint a mongol vagy fehér emberrel.

A szerző elméletének demonstrálására az első csoport részletes tanulmányozása közben nyert anyagot használja fel.

Kétségtelen, hogy az emberi fajon belül előforduló formai típusok állandó biológiai és morfológiai jegyekkel biró csoportokat jelentenek. Ugy ezek a típusok, mint azoknak részlettulajdonságai periodikusan fel-felbukkannak, úgy látszik, bizonyos állandó arány szerint. Még állandóbb az a százalékszám, amely szerint az emberi faj a tehetséges, debilis és normális egyedeket termi: az előbbi két kategóriára 12,5–12,5% esik, az utóbbira 75%. Mindez arra mutat, hogy a mai emberi alkat néhány formai tekintetben alapelemet jelentő egyszerű típus keveredéséből származott és ezek a primitiv alaptípusok a Mendel öröklődési törvénye szerint az öröklődési sorok végén ki-ki ütköznek, debilisek és betegek képében. Crookshank adatai megerősítik és alátámasztják az atavizmus és atavizálás sokat támadott tanát, mert egyedül ez magyarázza meg kielégítően a tehetségesek, debilisek és normálisok állandó arányát. Az atavizmus elmélete mellett szól minden logikus érv, az is, hogyha a Mendel öröklődési törvénye állatokra és növényekre fennáll, miért lenne éppen az ember kivétel alóla?

Ezek szerint az emberiség hibás egyedeiben az ősi sajátságok ütköznek ki és tanulmányozásukra éppen ezért a betegek a legalkalmasabbak, mert tisztán mutatják a primitiv alkati jegyeket.

Crookshank tehát anatómiai, biológiai és pszihológiai kutatásai során az emberiség három faját más-más formai kategóriába tartozónak találta. Vizsgálatai kiterjedtek a testalkat tipikus arányaira és a velejáró tipikus szekréciós egyensulyra. Azonkívül egészen új területet kutatott ki, amelylyel előtte még senki sem foglalkozott. A testalkat formájából és arányaiból származó mozgásapparátus érdekelte, elsősorban a pihenőhelyzet ülés közben. Ugy találta, hogy az ülést a lábak helyzete tipizálja, amely vagy vertikális vagy horizontális. Háromféle szimmetrikus ülésmódot talált, amelyek mindegyike egy-egy főcsoportra és azok alcsoportjaira jellemző egyuttal. Ezek szerint, a mongol, a mongolóid hülye és az orangutáng buddha-ülésben ül le, azaz, lábait vízszintesen helyezi el, ami csipőizületének lazasága és a combcsont fejének és testének szöge miatt kényelmes számára. A fehér és fekete csoport tagjai ülés közben függőlegesen helyezik el a lábukat, mégpedig, a fehér, a dementia praecoxbeteg és a csimpánz úgy ül a földön, hogy a talpraállított lábát behuzza az álla alá, de a glutaeusa nem érinti a földet – azaz, kuporog. Evvel ellentétben a néger és gorilla, bár ugyanígy helyezi el a lábát, ül a földön és a hátát megtámasztja,. (Crookshank roppantul meggyőző fényképfelvételeket közöl a könyvében.)

Továbbá megvizsgálta az emberi kéz tipikus formáit és azon belül a vonalak speciális rajzát. Itt is fajonként jellemző formát és rajzot talált, az alcsoportokra is jellemző módon – öszszesen hármat, ami pontosan egyezik a cheiromantia adataival, amely háromféle tiszta kéztipust ismer, a hoszszú, hegyes, a négyszögletes és a lapátkezet.

Bonctani kutatásainak végső eredménye prof. Klaatsch elméletét erősíti meg, amely szerint az ember és a majom közös őstől származó testvér-fajok. A majom biológiailag másfelé fejlődött, talán degenerálódott is. Klaatsch elméletének leglényegesebb pontját egészíti ki Crookshank: az emberi faj nem egyetlen gyökérből fejlődött, hanem annak egyes csoportjai a föld különböző pontjain, valószinüleg hasonló életkörülmények hatása alatt, analóg módon, de más ősöktől származnak. Tehát csupán funkcionális tekintetben azonosak, anyagukban nem.

Az atavizáló esetek is ezt bizonyítják, mert fajonként más és más majomfajtához hasonlítanak jobban. Ez az elmélet egyuttal azt is megmagyarázza, hogy bizonyos beteg és a bizonyos majomfajta miért mutat annyi közös vonást: t. i. a beteg az emberelőtti időre, az ember és a majom közös ősére atavizál és a majom tisztábban őrzi ennek az ősnek a testi sajátságait, mint az ember. A beteg esetében néha igen messzemenőkké válnak az alkattani azonosságok a beteg és a megfelelő majomfajta között (azonos testalkat, testi hibák, bonctani eltérések, stb.)

Crookshank tanúlmánya rendkívül érdekes és gondolkodtató, állításainak logikája teljesen meggyőző. Sok adatot lehetne elmélete mellett felhozni, pl. az emberek vértipus szerinti különféleségét, hogy kulturpszihológiai különbözőségeket ne is említsünk.

De mindennél érdekesebbek ennek az elméletnek a szociális következményei. Ha ez az elmélet megfelel a valóságnak (ami igen valószinü, mert minden állítása indokolt és bizonyított) akkor az emberiség faji problémái sokkal mélyebb gyökerüek és nagyobb horderejüek, mint látszott. A faji különbözőség, a faji ellenszenv akkor nem lenne puszta előítélet, hanem biológiai eltérésekben gyökerező valóság. Az ember különféle fajainak nem is lehetnének azonos tulajdonságai, legfeljebb analóg képességekről lehetne szó, ami roppantul megnehezíti az emberi civilizáció és kultura egységesítését. Ezeknek a különféle faji tulajdonságoknak közös nevezője talán csak a messzi jövőben lehet – amikorra lassú és fokozatos keveredés útján az alapfajok egymással ellentétes tulajdonságai új fajtában oldódnak fel harmónikus egésszé. Az öröklődés átmeneti lépcsőin bizonyára sok az eredménytelen kísérlet, a beteg és debilis,aini egyuttal az életképtelen faji tulajdonságok kiválasztodását is jelenti.

Crookshank tanúlmánya egészen új szempont szerint nyúl a faji problémához: alapvető szempontja és végső tanulsága, hogy minden kulturális és szociális forma a faj alkatának szerves terméke és a formák változása a faj egyéneinek biológiai átalakulásában gyökerezik. (Budapest)