Plátótól Stekelig minden kor, minden gondolkodó foglalkozott a nevelés kérdésével. S nemcsak a hivatásosak s a pedagógia, az emberismeret s a filozófia nagyjai. Minden társadalombirálat: a csöndes utópiáktól a szélsőséges beavatkozásig minden hatalmi képviselet, jogszabályalkotó, emberbarát, próféta, szent — nevelni akart. Az emberiséget, — az: egyes embert. Célkitüzéseik, eszmeviláguk sokféleségéből nem alakult ki soha végleges, egységes módszer. Hogy a nevelés tényleg helyes módja melyik, ez a kérdés nem is egyszerű. Hogyan alakítson a nevelés a nehezen megalkuvó primitiv ösztönemberből közösségre alkalmas kulturembert? Ha a nevelés célja a közösségre alkalmas egyént produkálni; hogyan lehet az ember egyéni boldogságra, érvényesülésre irányuló törekvéseit fékezni, képességeit alakítani, ösztöneivel sokszor ellenkező célok felé vezetni? Hogyan segítse a nevelés az egyént termékeny testi-lelki egyensúlyhoz? Miképpen alkotja meg a nevelés az elérhető boldogság fogalmát? Hol korlátozza a nevelés lehetőségeit az egyén konstitucionális, biológiai adottsága? A nevelés ma fennálló etikai elvei a mai társadalmi-, gazdasági-, termelési-alapnak megfelelő szabályok, parancsok. A család és az iskola célkitűzései, módszerei ezeknek a parancsoknak megfelelőek. Van-e, lehetséges-e olyan nevelési szisztéma, amely gazdasági és osztályadottságoktól független? Alig képzelhető el az osztályérdekek könyörtelen, éles ellentételei mellett. Stekel 36 levelét kinek irta tehát? Címzett ismeretlen? Sok anya olvashatja el, de nem mindenik. Igazán kár, mert a család és a környezet szerepét, hatáskörét illető utasításai praktikusak, okosak. A nevelés első éveire sok jó, általános érvényű tanácsa van. A tájékozatlanságból származó szülői hibákra mindenütt figyelmeztet. A gyermek ösztönéletének, szexuális fejlődésének törvényei, erotikájának befolyásolhatósága, karakterképző szerepe, a gyermekkor testi lelki hygeniája sehol sem kerüli el a figyelmét. A psychoanalizis mindennapi használatra szánt népszerű szintézisét adja tehát végeredményben. A psychoanalizis álláspontja szerint a karakter kialakulására az első-évek a döntők. Igy a három füzet közül az első kettő a jelentősebb és a használhatóbb. Kár, hogy a mult olcsó ijesztő Schöngeist kísértetei sű rűn megszólalnak. A születendő gyermek anyjának pl. a következőket tanácsolja: „Asszonyom, fogadja meg jó tanácsomat. Minden csunya és kellemetlen benyomástól óvja magát és csak a magasztosult jót keresse”. Vagy: „Az életnek egyetlen nagy ellensége van és ez a köznapiság. Ha az Ön lelke magasztosan emelkedett, azzá teszi gyermekét is és ha nem ügyel arra, hogy kiemelkedjék a szürkeségből, nem remélhet kicsinyénél sem többet”. Elitéli az egyke rendszert: „A nevezeti rendszer kiváltképp intellektuális és anyagilag jól szituált egyéneknél van bevezetve. Az exisztenciájukért oly nehezen küzdő munkásosztály éppen a sok gyermek világrahozásával és nevelésével tünteti ki magát”. (St. nem hallott a magzatelhajtást tiltó törvényről? ) Az első életévek benyomásáról, a környezet szerepéről nagyon komolyan beszél. Megbecsülhetetlen tanácsokat ad, de itt is elpuffog néhány ájtatos mondat. „Egy harmonikus boldogságban viruló otthon láthatatlan hullámrezgései teremtik meg a gyermeknek a boldog jövőt”. (Valószínűleg a magyar fordítás kenetteljesebb is a német eredetinél).

A gyermek életének első benyomásai, környezetével létrejött kapcsolatainak, élményeinek összesége, élete első 6 évében kitörülhetetlen alapépítménye későbbi egyéniségének. Tehát a környeztet, a foglalkoztatás módja, a játék minden látszólagos jelentéktelen részlete jelentőséget nyer a karakter kialakításában. Hogyan játsszék a gyermek? Hogyan találja meg aktivitásának megfelelő levezetését? Milyen játékkal játsszék? Mit olvasson? stb. St. ezzel a kérdéssel nagyon behatóan foglalkozik, talán túl is becsüli a játék, az eszközök, s a könyvek szerepét. Ellentmondásaival sokszor megzavarja a szülőt, aki különben is érezni fogja St. könyvé után, hogy gyermekével szemben nagy, komoly felelősséget vállal.

St.. különben komoly pacifista. „Ha már a játékoknál tartunk: hangsulyozom ne vegyünk a gyermekeknek ólom és fakatonákat, kis várakat és ágyúkat, mert azokkal háborúsdit játszanak. Kárhoztatom revolverek és – kardok ajándékozását még csokoládéból is”. De ugyanezen füzetben 30 oldallal később a fantázia teremtő ereje s a gyermek adottságai döntik el, hogy hogyan fog a gyermek lelki életében a játék, környezet tovább hatni. Itt már túlságosan kihangsúlyozza a lelki élet determináltságát. „Egy darabka fa fegyverré avanzsál, ezzel lövöldöz és gyilkol, ha nudlit esznek, emberevést játszanak mellette. Hadvezért játszik, de ehhez nincs szüksége játékra”. Tíz oldallal még később aztán újból elejti ezt az elvet és tragikus végű eseteket mond el gyermekekről, akik tekintet nélkül adottságaikra és hajlamosságukra a helytelen játék, a könyvek és a rossz társaság miatt kiheverhetetlen lelki sebeket szereztek.´ De közben egy frázissal megvigasztal: „Tiszta lélekről lepattogzanak a durvaság és közönséges viselkedés megnyilvánulásai”.

Ezek az apróbb ellentmondások a könyv hibái. Édeskés, bombasztikus stílusa csak másodsorban zavaros, hamis ideológiája ballasztja a könyv értékes részeinek. Érdekes kazuisztikája is néhol megbízhatatlannak s programmszerűnek érzik. De mégis sokan megtanulják majd belőle a psychoanalizis legalapvetőbb, még mindig nem elég közismert tanulságait: pl. azt, hogy a szexualitást a bűn fogalmától felszabadítani a nevelés feladata. Hogy parancsok tilalma, tekintély-igények helyett tanácsot és irányítást kíván a gyermeki lélek. Fenyegetés, büntetés messze kiható következményekkel járhat. Keresni kell a gyermek ösztönéletébe, lelki történéseibe való bekapcsolódást. Minden erőszak káros. A büntetéseket, fenyegetéseket a gyermeki lélek elraktározza. Apróbb verésekből, büntetésekből, fenyegetésekből alakul ki majd a felnőtt egyén sokszor túlzott, beteges lelkiismerete. Az ösztönélet energiáinak helyes utat is adhat a nevelés, vagy helytelenül: az egyén adottságai szerint neurotikus cselekvésre képtelen, gyenge, ingadozó, kollektivitásra alkalmatlan életet készíthet elő.

St. a legrégibb Freud tanítványok egyike. De nem a leghívebb. Jelentékeny, ujitást, eszméket, gazdagodást nem jelentett munkássága a psychoanalizis számára, bár ismert könyvsorozata: Störungen des Trieb- und Affektlebens (kb. 10 hatalmas kötet) sok komoly tanulmányhoz nyujt, érdekes adatokat. Ezek a kötetek is közérthetők. St. tudományos hiusága nem túlzott. Lelkiismerete nem kérlelhetetlen és ez érdeme is, mert nevével együtt psychológiát népszerűsít és hibái mellett ez a könyve is egészében véve jó, hasznos, — amig jobb nincs. (Kolozsvár)

* A. Stekel. Üzenet az anyáknak. Három kötet. Novák Rudolf kiadása Budapest 1938.