Nádass József az új költői generáció legkevésbé pretenciózus lirikusa, mondhatnám azt is, hogy a másfajtájú s egyelőre kevésbé jellegzetes Ilyés Gyula mellett a legtisztább lirikusunk; nem ornamentális, (mint Déry) és nem patetikus (mint Kassák), s tán azért annyira problematikus, mert más mondani- és adnivalója nincs is legsürítettebb és legjellegzetesebb perceire szorított lírájánál. Ez az egyenes, minden fegyverzet nélkül való odaállás az ereje verseinek, ez a karakterük. A világ, amelyben él, egyszerű és megismerhetetlenül titokzatos. Minden az, ami: a dolgok nem hordanak maguk mögött háttereket s nem illesztődnek bele semmiféle transcendentális rendszerbe. Nádass világa teljesen immanens, az abszolut istentávolság világa ez. Annak, ami van, nincs más alapja és értelme, mint a puszta létezése. De ebben a hitében Nádass annyira konzekvens, hogy a dolgokat nemcsak spirituális viszonylataiból, de minden anyagi és szolgai viszonyból megváltja. Minden dolog magában él s ami összeér, az a költő lelkében ér össze egy pillanatra. A vers tartamára bizonyos dolgok egymásmellé állnak s a vonalakkal, amivel a teret bezárják, egy érzés kontúrjait írják le. Minden szó egy érzelmi összefüggés anagrammája itt, tehát nem alkalmi jelentőségükkel, hanem teljes asszociatív hátterükkel lépnek fel. Sűrített szavak. „Mots en liberté” — szabadon engedett szólamok, vagy néha csak számok. Minden szószerint értendő ebben a lírában, amely nem ismer szimbolumokat, de megköveteli — néha jogosan, néha jogosulatlanul — az olvasótól, hogy a jellegzetes szónak minden hozzátartozó mellékzengéjét hatni engedje magára. Egyszerű példa:

hallgat két sző

a lámpának árnyéka nagy

csiszolt csavarok ki tudja meg higyjél el nekem mindent

zongoraművésznő, higyjél el nekem

mindent

23845

9

9

9

higyjél el nekem mindent.

Mi ennek a versnek a tárgya? Nincs tárgya. Egy kényszerítő, erőnek-erejével elhitetni, meggyőzni akaró, erőszakos férfi érzés a tárgya. A szavak — s tán éppen a számok — fogják a pillanat villamosságát. A költő mind erről nem tehet. A verse legtöbbször nem is egyéb, mint egy szavakon keresztül kirajzolódó mozdulat. Annyira mozdulat-líra ez alapjában, hogy a költő sokszor még eszközét is tehernek érzi. Nem az értelmet szolgálja az, hanem szinte csak pózna, hogy legyen valami, amin az érzés megmutatkozzék. Mint ahogy Laocse szerint nem a korong és nem a küllő teszi a kereket, hanem az üreg, amit közrefognak: úgy itt az az üreg a vers, aminek a szavak adnak keretet. (Budapest)

* Nádass József: Megy körben az arc. Versek. A Dokumentum kiadása, Budapest,