Elolvasván az első kötetet, Harsányi Zsolt Arany hollója jút az eszembe. Ez a pompás olvasmány, már mint az Arany holló, nagyjában ugyanolyan menetű, mint a Két fogoly első kötete: kivirágzó szerelem, amelyet a háború fest alá. Mind a két író a kötet legvégére hagyja a háborút. Harsányi Zsoltnak, a fölényes íróművésznek, nagyszerűen sikerűi ez a fogás. A könyve nincs előttem, de nem hiszem, hogy tíz mondatnál több volna benne a háborúról; és mégis megszólaltatja vele a végzet hangját s az imént átélt szerelem egyszerre az örök élmény fényével világít a sötét jövő hátterén. Elolvasván a Két fogoly jóval testesebb második kötetét, semmi se jút az eszembe. A két fogoly közül az egyik a szibériai hadifogoly férj, a másik a házastársi hűség börtönében vergődő otthonmaradt szép és fiatal felesége. A szép asszony nem vergődik nagyon sokáig. Mielőtt kiszabadúlna a börtönéből, sokat szenved. Apja meghal, pénze elfogy, a barátnője erényéből kiábrándúl, a férjétől nem kap értesítést, a férfiak üldözik, nem látja maga előtt az erkölcsi magaslat példáit, — az ember megsokallja, hogy ennyi mindent kell végigkínlódnia ahoz, hogy végre-valahára összekerülhessen az attaséval. De ez a szerelme olyan nagy, hogy az ember, ha hús-vér asszony volna ez a gyönyörű vörösszőke Miett, azt mondaná rá: a házassága tévedés volt. Igy azonban, lévén Miett nem egyéb, mint egy polgári regény többször másolt kopott alakja, ráhagyja Zilahyra, hogy azt mondja: „Szegény Miett, hát elbukott.” Hát el. Mit csináljunk?

A megoldás olyan, amilyennek abban a minden gyökeret-tapintó kérdéstől írtózó, mindent egy önhitető nemzeti generálszósszal leöntő környezetben lennie kell: az attasé elveszi Miettet, a férjet pedig egy Pestről tízezer kilométert utazó névtelen levél (! ) felvilágosítja, — mire úgy nőül veszi Szónyát, vagy mit is mondok, Zinát, mint a pinty. Miett később a második férjével odautazik, az első, hivatalosan meghalt, férjének sírját meglátogatni s ez a ravasz első férj, aki nem is halt meg csak úgy tett, meg sem ismeri az elegáns hölgyet. Miett hazamegy Pestre, az attaséval, az első férje pedig tovább kisgazdáskodik. Ezek volnának a regény erényei.

A hibái? Bizony van egynéhány. Zilahy egymást váltó fejezetekkel próbálja a férfi és a nő között mélyülő szakadékot érzékeltetni, de ehelyett a regény szakad széjjel, — aminthogy egy szó, egy hang sincs valami mélyebb lelki kapocsról a férj és a feleség között, amely azután mélységessé és szomorúvá tehetné a különválás kényszerét és a testi hűtlenséget. — Azonkívűl van egy óriási baj: Zilahynak nincs se időbeli, se térbeli távlata, ami gorombán szólva annyit jelent, hogy nincs benne mélység. Leírja pontosan az orosz hó-sivatagot és mégse látjuk. Évek telnek el a könyvben és mi nem leszünk öregebbek. A bolsevizmusről ellenben megtudjuk, hogy hatágú.

A regény írója végigmegy az emberiség történelmének egyik legfontosabb fejezetén: világháborún és forradalmakon — s teszi ezt olyan hangyaszerű kicsinyességgel, az idők lehelletének olyan káprázatos meg-nem-érzésével, hogy az ember kezében megáll a toll.

Érdemes egy ilyen rossz könyvvel foglalkozni? Igen, mert példát jelentő. Egy politikától csontja velejéig megfertőzött, az önmaga romjait vak ostobasággal őrző s közben ideálokat hazudó üzletelő társadalom ilyeneket termel. És igylátszik, ez a neki való falat.

* Zilahi Lajos; Két fogoly. Budapest, Athenaeum kiadása.