Hét évi hallgatás után a magyarországi fiatalok kezdik visszakapni hangjukat. Amióta a Nyugat utáni generáció lapja a „Ma” eltünt Magyarországról, a csend hét esztendejében semmi nem tanuskodott arról, hogy itt fiatal művészek dolgoznak. Néha egy-egy dilettáns próbálkozás, egy álfiatal kurjantás vagy hisztérikus rikoltozás hallatszott. Ebből azután nem igen lehetett dolgozó fiatal művészekre következtetni.

Féléve annak, hogy a köd mintegy egycsapásra megszakadt. Kassák Lajos „Dokumentum”-a jelent meg. Hangjában, nivójában és harcikedvében a régi „Ma”-nak meghigadtabb és átfogóbb látókörü folytatása. És ez a folyóirat adta meg a jelt. A különböző csoportok és árnyalatok folyóiratai egymásután jelentek meg, fiatalok indulnak, hogy megmutassák magukat. A kirakatokban újfajta címlapok: fiatal költők jelentkezése.

Ebből a termésből való Kristóf Károly: Mestercsapás című verseskönyve.

Uj világ kezdetén vagyunk. Revizió alá kell vennünk külső és belső életünk minden törvényét és látnunk kell, hogy a gondolkozás régi szabályai veszélyben vannak. A megdönthetetlennek hitt logika ellen ime a művészek indítják a leghevesebb harcot. Az új költök a logika csődjét hirdetik és lyrájukban az asszociáció kap fontos szerepet. A új magyar költőknél, éppen a Kassák körül csoportosultak verseiben, mintahogy Kassáknál is, az érzelmi asszociáció füzi össze a látszólag össze nem tartozó képeket. Ezek a versek nem akarnak értelmi közlést, mégis még gyakran megtalálható az értelmi asszociáció is. De úgy, ahogy az elmult korszak művészete felé mutatnak ezek az értelmi asszociációk, úgy mutatnak talán a további fejlődések felé és elkövetkező korok művészete felé a másik oldalon a hangzásbeli, a szóasszociációk. Mind a két oldalhajtás csak elenyésző mértékben jelentkezik az újfajta költészet lényegét adó érzés-és képasszociációk mellett. Egy költő van csak, akinél a hangzásbeli asszociációk vannak tulsulyban és ez Kristóf Károly. Ez az erőssége és ez a gyengéje.

Erőssége, mert eredetiségre és merészségre vall. Őszinteségre is. (Nem találni itt olyan nyegleségeket, mint egy manapság teljesen feleslegesen sokat emlegetett hisztérikus „költőszinész” akarva csinált verseiben. Ennek a kicsikart ál-modernnek még dekadenciája is mesterkélt. Nem várok tőle virágot vagy egészséges gyümölcsöt, elfogadom, ha méreg vagy revolver. De hamisított méreg és papírmasé revolver az, amit ez a „rózsasoffőr” vonaglásai közben átnyujt.) Kristóf versei első élményre mutatnak vissza, minden látszólagos hidegségük mellett is. Keresi a kifejezési formát és ebben a mostaniban is teljesen akarja magát megmutatni. De gyengéje éppen az, hogy nincs meg még az ereje és biztonsága ebből az új formából az értéket, a tisztán felhasználhatót kiválasztani. Szép versei (Borbélytányér, Rókatánc stb.) mellett csikorgó, kényszeredetten font verseket látunk. Ezekben is felötlik itt is, ott is néhány szép kép és érdekesen éppen azok a legerősebbek, ahol a hangzásasszociációk helyett az érzés és képasszociációk mutatkoznak.

„... fémnyilak vágnak barázdát gyöngyöző lehetőségek elé

lehetőségek elolvadnak

való szivárványban viharfelhők elé röpülnek

az eredmény egy lépéssel a patakon is tul...”

vagy „szeretlek két egyfoma kezed

megkötött igéret.”

vagy „kosárba tettem férceim remekét.”

Kristóf veszedelme lehet, ha válogatás nélkül minden látszólagosan tetszetős szóasszociációt kihasznál. Csak ezt csinálni és továbbra is ezt csinálni: zsákutcába vezet. Kristófnak fel kell használnia az így mégjobban felszabadított vers előnyeit. De ha szófüzések és egymás felé tendáló szavakhoz köti költészetét, akkor kétszeresen elveszti azt, amit a felszabadításkor nyert. Bizonyára nem lesz így, kár lenne érte. Ez a mostani könyve még így is nagyon érdekes olvasmány és nagyon szép is. A címlapját Kassák Lajos rajzolta. (Budapest)